Kajetán Kičura hiába van szabadlábon, a vagyonát egyelőre lesheti!

2021. október 15. - 11:40 | Belföld

Meg van kötve a keze, nem nyúlkálhat vele az ingatlanjaihoz.

Kajetán Kičura hiába van szabadlábon, a vagyonát egyelőre lesheti!
Archív felvétel

Az ügyészség még azt megelőzően, hogy szerdán szabadlábra helyezték az Állami Tartalékalap korábbi vezetőjét, zárolta az ingatlanvagyonát - írja a SME. A nyomozás már azt megelőzően megállapította, hogy Robert Fico barátja, Kajetán Kičura nem igazán tehetett szert ekkora vagyonra legális úton. Ha bíróság elé kerül az ügye és elítélik, még az is előfordulhat, hogy vagyonelkobzást rendelnek el.

A nála talált, félmillió eurót érő aranyrudak után így újabb nagy értékű vagyonát foglalták le. A kataszteri nyilvántartásban szeptember elején zárlat alá került a čadcai, illetve podbrezovái családi háza is. Ugyanakkor az ügyészségnek problémát okozott, hogy hasonlóan járjon el a Kičura fiára, Krištofra írt, legalább 200 ezer euró értékű pozsonyi belvárosi lakások esetében.

A Kičura család ezeket tavaly márciusban vásárolta, tehát abban az időben, amikor az Állami Tartalékalap még az ő vezetésével előnytelen áron vásárolt egészségügyi segédeszközöket, védőfelszerelést. Hogy a lakásokat nem a fia vásárolta, azt Kičura is elismerte akkoriban, állította, hogy mivel Krištof 20 éves, így nyilván nem vehetett fel rájuk jelzáloghitelt, ezért ő és felesége adtak neki rá pénzt a feleségével közös megtakarításaikból.

Mivel azonban az említett két pozsonyi lakás nem a gyanúsított Kičura nevén van, az állam egyelőre nem tehette rá a kezét. Az ügyészség viszont már rámutatott korábban, hogy a lakások vásárlása különös módon történt, ráadásul a piacinak megfelelő ár feléért. A szerződés szerint Kičura fiának havi 5 ezer euróval kellett volna törlesztenie, de még azelőtt a nevére került a lakás, hogy kifizette volna az első részletet.

A lakát egy bizonyos Ján Hečkától vásárolták, akinek a felesége, Eva Hečková Kičura beosztottja volt a tartalékalapnál. Ján Hečkát tavaly felakasztva találták egy oščadnicei vikkendházban, ennek a falunak a kataszterében Kičurának ugyancsak vannak zárolt telkei.

Kičurát azért helyezték szabadlábra, mivel az ügyészség már nem tart attól, hogy befolyásolni tudja a tanúkat vagy akadályozni a nyomozást. Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészség szóvivője közölte, hogy pillanatnyilag nincs olyan tanú, akit még terveznek kihallgatni és nincs olyan művelet, amit hátráltathatna. A bíróság egyébként is csak október 21-ig hagyta jóvá a vizsgálati fogságát, így egy héten belül vélhetően mindenképp szabadult volna.

Kajetán Kičurát áprilisban helyezték vizsgálati fogságba, amikor korrupcióval és pénzmosással is meggyanúsították. A korrupciós ügy másik gyanúsítottja egy bizonyos Miroslav Solava, akitől Kičura több mint 220 ezer eurónyi kenőpénzt kaphatott, noha mindketten állítják, csupán kölcsönről volt szó. Kičura édesapjának számlájára ugyanakkor 2017 márciusa és augusztusa között hat részletben érkezett meg a fent említett összeg, a számlához pedig Kičurának is hozzáférése volt. A pénz Solavától érkezett.

Kičura ellen a SME cikke szerint nyolcan vallottak az említett tavaly márciusi, reszpirátorokat, maszkokat és egyéb védőfelszerelést tartalmazó 12 milliós túlárazott beszerzés kapcsán, többen arról is, hogy a tartalékalap vezetője előre megjelölt, konkrét cégek kiválasztása kapcsán gyakorolt nyomást rájuk.

Egy másik, 2019-es, 18 millió eurós vásárlás kapcsán 5 tanú állítja, hogy Kičura nyomást gyakorolt rájuk speciális mentési technika beszerzése kapcsán anélkül, hogy ilyen technikára szükség lett volna. Egy konkrét céget, az MSM Groupot tolta, és mikor a cég nem a legelőnyösebb ajánlatot tette, inkább megszüntették a közbeszerzést.

2019 nyarán még alkotmánybírónak készült Kajetán Kičura, aki az egyik jelölt volt a kiterjedt alkotmánybíró-választáson, hasonlóan Robert Ficóhoz.

Kapcsolódó cikkek:

A smeres főhivatalnok szíve csücske lehetett egy jókai cég. Ha minden állami szerződés így nézne ki, egy lukas fillér sem maradna a nyugdíjakra

Kičura a tanúk szerint leordította a beosztottjait, majd megmondta nekik, melyik cégnek kell nyernie

(SME/parameter)