Kaliňák figyelmeztethette Gašpart, aki már becsomagolt, mire jött érte a NAKA

2021. február 24. - 08:00 | Belföld

A Specializált Büntető Bíróság legutóbbi határozatából, mellyel arról döntöttek, hogy nem enyhítik Tibor Gašpar volt országos rendőrkapitány vizsgálati fogságát, kiderült, hogy a több mint három hónappal ezelőtt történt őrizetbe vételekor tudott a NAKA egységeinek érkezéséről.

Kaliňák figyelmeztethette Gašpart, aki már becsomagolt, mire jött érte a NAKA
Robert Kaliňák és Tibor Gašpar, amikor még "minden rendben volt" (Archív félvétel - TASR)

A Markíza megszerezte a bírósági határozat anonimizált változatát, melyből kiderül az is, hogy Gašpar nemcsak hogy tudott róla, de már előre becsomagolt, tudta mi vár rá. A határozat szerint visszautasította annak közlését, hogy ki beszélt neki erről. Gašpar csak annyit mondott, hogy a "volt kollégái a rendőri testülettől". A dokumentumban leírják, hogy a volt belügyminiszter, azaz Robert Kaliňák is figyelmeztette.

Ezt egyébként már akkor is lehetett sejteni, mikor egy nappal az őrizetbe vétele előtt Gašpar bement a Speciális Ügyészségre, és feljelentést tett Bernard Slobodník ellen, amiért szerinte arra készül, hogy bemártsa. Slobodník ugyancsak a Tisztítótűz nevű rendőrségi akció letartóztatottjai között volt, ő ugyanakkor elkezdett együttműködni a rendőrséggel.

A Markíza megpróbálta az ügyben elérni Robert Kaliňákot, de ki volt kapcsolva a telefonja. A Smer elnöke, Robert Fico minderre viszont csak annyit közölt, hogy "akad még néhány becsületes rendőr a testületnél, aki már képtelen nézni, mi zajlik itt, emiatt némi információszivárgás megtörténhet. Kizárt viszont, hogy emögött Robert Kaliňák állna".

Gašpar ügyvédje, Marek Para ugyanakkor visszautasította, hogy ügyfele tudott volna az őrizetbe vételével kapcsolatos akcióról. Állítja, arról tudott, hogy készülnek bemártani, és nem másról.

(Markíza)