Kaliňák már lezártnak tekintette az elrabolt vietnami ügyét, de a németek újra jönnek szaglászni

2019. január 10. - 22:09 | Belföld

Az elhurcolt vietnami vállalkozó, Trinh Xuan Thanh ügyét Szlovákiában ki sem vizsgálták.

Kaliňák már lezártnak tekintette az elrabolt vietnami ügyét, de a németek újra jönnek szaglászni
Trinh Xuan Thanh

A rendőrségi belső ellenőrzés elutasította a feljelentést, az ügyészség pedig ezzel egyetértett. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter kijelentette, hogy a főügyész sem látott rá okot, hogy a német nyomozás alapján idehaza is utánanézzenek a történteknek. Robert Kaliňák korábbi belügyér pedig a előző év végén már lezártnak tekintette az ügyet. Ugye, ő volt az, aki 2017 nyarán fogadta a vietnami delegációt, és kölcsön adta számukra a szlovák kormány különgépét, melyen a német nyomozó hatóságok szerint kicsempészték az EU-ból a vietnamit.

Kaliňák akkor követelte az újságíróktól, hogy kérjenek bocsánatot a belügyi tárca alkalmazottaitól, sőt, még pert is emlegetett Andrej Kiskával szemben. Ugyanakkor máig nem árulta el, miért verték át a lengyeleket azzal, hogy azt állították nekik, hogy a gépen tartózkodik maga Kaliňák is.

Bárhogy is vélekedik a már nem belügyminiszter és nem is parlamenti képviselő Kaliňák, a német nyomozók visszatérnek Szlovákiába, hogy kihallgassák azokat a biztonsági őröket, akik tudhatnak valamit az emberrablásról - közölte az Aktuality.sk szlovák és német forrásra hivatkozva. A közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal rendőrei közül többen is állították korábban névtelenül a Denník N-nek, hogy látták, amint egy sérült személyt visznek fel a kormánygépre.

Korábban a németek már kihallgatták a Bôrik kormányhotel és a kormánygép személyzetét. Ők teljesen biztosak abban, hogy a vállalkozót a kormánygépen vitték el innét. Feltérképezték azoknak az autóknak az útját Németországból Brünnön át egészen Pozsonyig, amelyen addig utaztathatták, és a GPS adatok szerint a kérdéses este az emberrablók kocsijai a Bôrik előtt parkoltak.

A kormányhotelbeli tanácskozást rendkívül gyorsan szervezte meg a belügy, csak két nappal az esemény előtt, tehát egy nappal az emberrablás után. A kormánygép kölcsönadásáról egy nappal a találkozó előtt döntöttek. A találkozó pedig mindössze 50 percen át tartott. A kormánygép Pozsonyból Moszkvába repült.

(Aktuality.sk)