Kaliňák nem hagyta veszni Fico barátnőjének tehetségét!

2022. augusztus 4. - 08:16 | Belföld

Katarína Szalayová korábban joggyakornokként dolgozott az ügyészségen, de miután olyan autóval járt, amit fizetéséből nem engedhetett meg magának (VW Arteon), nem lehetett belőle ügyész. Ezután Robert Kaliňák volt belügyminiszter KALLAN Legal nevű ügyvédi irodájánál talált munkát koncipiensként.

Kaliňák nem hagyta veszni Fico barátnőjének tehetségét!
Forrás: Aktuality.sk

Április közepéig még ügyészjelölt volt, de erről végül maga mondott le. A Pozsonyi Kerületi Ügyészség még azt megelőzően javaslatot tett a visszahívására a jelölti funkcióból - írja az Aktuality.sk, mely szerint a visszahívásra tett javaslat indoka az volt, hogy Robert Ficóval Jordániában nyaralt, miközben munkahelyén beteget jelentett.

Két hónappal az ügyészségi munkája befejezése után került Kaliňák cégéhez, amit az Aktualitynek ő is megerősített. "A politika elvette a munkáját, így én nem hagyhattam veszni a tehetségét" - fogalmazott.

Ugyancsak itt dolgozik, illetve a KALLAN Legal társtulajdonosa David Lindtner korábbi bíró, akit korrupcióval és a bíróságok befolyásolásával vádolnak a Vihar (Búrka) fedőnevű ügyben. Lindtner nem mellesleg Fico és Kaliňák ügyvédje az Alkony (Súmrak) nevű nyomozás során.

(Aktuality.sk)