Kaliňák szerint az embereket csalás útján küldték az utcára

2019. január 13. - 16:46 | Belföld

Az exbelügyminiszter arról is beszélt, hogy Robert Fico magasra tette a lécet a többi alkotmánybíró-jelölt számára.

Kaliňák szerint az embereket csalás útján küldték az utcára
Forrás: TV Markíza

Robert Kaliňák korábbi belügyminiszter a Markíza Na telo című műsorának vendége volt vasárnap. A műsorban kijelentette, önként távozott a parlamentből, nem pedig mások akaratának eleget téve.

Úgy gondolta, miután minden vele kapcsolatos ügy tisztázódott, önként távozhat.

Kaliňák szerint a Ján Kuciak és Martina Kušnínírová meggyilkolását követően szervezett tüntetésekre az embereket csalás útján küldték ki:

„Mindannyian emlékszünk rá, hogy egy kis csalás volt a dolgok mögött, mert tényként állították, hogy a kormánynak és a kormányhivatalnak az olasz maffiával összeköttetésben köze volt az újságíró meggyilkolásához“ – jelentette ki, majd hozzátette, később bebizonyosodott, hogy ez az elmélet nem volt igaz.

Kaliňák belismerte, hogy amikor lemondott a belügyminiszteri pozícióról, azt remélte, ez elég lesz ahhoz, hogy a kormány az eredeti felállásban működhessen tovább. „A miniszteri funkcióból való távozást illetően egyértelmű volt az indíték: igyekezni megtartani a kormány stabilitását“ – jelentette ki.

Az exbelügyminiszter állítja, már korábban is tervezte, hogy távozik a parlamentből, és ezt meg is ígérte a családjának. Mint fogalmazott, miután távozott a minisztériumból, rájött, hogy jóval több tartozása van a családja felé, mint azt korábban gondolta.

Robert Kaliňák beszélt Robert Fico exkormányfő alkotmánybírói ambícióiról is. Teljesen természetes dolognak tartja, hogy a Smer elnöke jelöltette magát alkotmánybírónak, sőt,

szerinte ezzel magasra tette a lécet a többi jelölt számára.

A korábbi belügyminiszter szerint Fico mindig az alkotmányosságot szem előtt tartva cselekedett, és már korábban, tavaly ősszel is érdeklődött az alkotmánybíróság irányt.

„Ezáltal teljesítené a személyi ambícióját, és egyúttal hozzájárulhat az emberek védelméhez“ – fogalmazott Ficóról Kaliňák, majd hozzátette, Andrej Kiska államfőnek is be kell látnia, hogy Fico a legerősebb jelölt, ezért ha professzionálisan akar eljárni, akkor ki kell neveznie őt.

Kaliňák beszélt arról is, hogy elégedett Peter Pellegrini kormányfő, Denisa Saková belügyminiszter és Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány munkájával is.


(TASR/aktuality.sk/para)