Kaliňák szerint nem kell őt okvetlen feláldozni

2018. március 7. - 18:25 | Belföld

A belügyminiszter szerint annak ténye, hogy a Smer igyekszik majd megfelelni a Híd követeléseinek annak érdekében, hogy folytatódhasson a jelenlegi koalíció kormányzása, nem feltétlen jelenti azt, hogy őt be kellene áldozni.

Kaliňák szerint nem kell őt okvetlen feláldozni
Robert Kaliňák (Fotó: TASR)

Robert Kaliňák a kormány szerdai ülését követően azt mondta, a Smer és a Híd tárgyal még majd szűk körben, mely során lehetőség nyílik mindkét fél részéről némi magyarázatra.

"Mivelhogy mindig lehet többféle alternatívát kínálni, melyek közül a koalíciós partner válogathat"

- szögezte le, hozzátéve, érti az is, hogy az újságírók türelmetlenek ebben. Azt nem árulta el, hogy felkínálta-e a lemondását.

A Híd párt viszont eléggé egyértelműen fogalmazott, amikor arról beszéltek, hogy Kaliňáknak távoznia kellene a belügyminiszteri posztról.

Kaliňák úgy tekint most magára, mint egyfajta gátra az újságírók, az ellenzék és a rendőri szervek között, és ez szerinte azt eredményezi, hogy rá helyezik a legnagyobb nyomást a nyomozók helyett, akik ebből kifolyólag nyugodt körülmények között dolgozhatnak.

Kitérő választ adott, amikor arról kérdezték, hogy Tibor Gašpar országos rendőrkapitánynak nem kellene-e kihátrálnia a Kuciak-gyilkosság nyomozásából, amiért az oknyomozó újságíró írt korábban a Smer-közeli vállalkozóval, Norbert Bödörrel kapcsolatban felmerült korrupciógyanúról is, Gašpar pedig a Bödör családdal rokoni viszonyban áll. Azt mondta, erről Gašpart kellene megkérdezni.

(TASR)