Kaliňák tagadja, hogy el akarták volna titkolni az eszement zsaruk brutalitását

Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter csütörtökön arról tájékoztatott, hogy eljárás folyik annak ügyében, hogy a rendőröket, akik tavaly augusztusban egy autós üldözés után megrugdalták a lövésekkel megállított járműből kiszálló fiatal nőt, elbocsássák.

Kaliňák tagadja, hogy el akarták volna titkolni az eszement zsaruk brutalitását
Robert Kaliňák (Fotó: TASR)

"Ez a folyamat eltart bizonyos ideig, de elkezdődött az eljárás" - szögezte le.

Visszautasította azokat az állításokat, hogy az eset után megpróbáltak volna valamit eltitkolni. Kijelentette, számára az volt a legfontosabb, hogy a beavatkozás után, melyet szerinte semmiképpen nem lehet adekvátként értékelni, azonnal cselekedjenek az érintett rendőrök felettesei, valamint a büntetőjogi szervek.

Az akciófilmbe illő autós üldözés tavaly augusztus elején történt Nagyszombatban, mely során a rendőrök 32 lövést adtak le négy fiatal menekülő lányra. Az eset során az autót vezető 21 éves galgóci (Hlohovec) Michaelát két golyó találta el - az egyik a mellkasán, a másik a fülén -, egyik utasát, a 16 éves Ninát pedig a vállán lőtték meg a rendőrök. Az üldözött kocsi további két - 19 és 17 éves - utasa sérülés nélkül úszta meg a hajszát.

A napokban derült ki, hogy nem a teljes felvételt tették közzé, ugyanis a videó végéről megrázó képsorok maradtak le. A felvételen, amit a Nový Časnak sikerült megszereznie.

Az alábbi videó megtekintését csak erős idegzetű felnőtt olvasóinknak ajánljuk:

A Nový Čas-nak sikerült felvennie a kapcsolatot a megrugdalt fiatal lánnyal, aki többek között elmondta, azért menekült a rendőrök elől, mert nem volt jogosítványa, és megrémült, mikor a rendőr belerúgott az ajtajába.

A belügyminisztérium megerősítette, hogy az eset kapcsán három rendőrt gyanúsítanak köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel, amiért négytől tíz évig terjedő börtönt is kaphatnak.

Ľubomír Galko (SaS) ellenzéki képviselő szerint az üggyel a parlament belbiztonsági bizottságának is foglalkoznia kellene, és ezt kezdeményezte is a bizottsági elnöknél, az SNS-es Anton Hrnkonál.

Kaliňák erre úgy reagált, hogy a nyomozás részleteit nem kommentálhatja.

(TASR)