Kaliňák tagadja, hogy Kočner kapcsolatban lett volna a Smerrel

2019. augusztus 1. - 17:58 | Belföld

Robert Kaliňák, a Smer-SD alelnöke visszautasítja, hogy pártja kapcsolatban lett volna Marian Kočner vállalkozóval, akit azzal gyanúsítanak, hogy megrendelte Ján Kuciak újságíró meggyilkolását.

Kaliňák tagadja, hogy Kočner kapcsolatban lett volna a Smerrel
Fotó: TASR

Valamint úgy véli, ha Marian Kočnernak befolyása lett volna a rendőrségre, most nem folyna ellene eljárás több ügyben is. Kaliňák ezt a Kočner és Norbert Bödör nyitrai vállalkozó közti kommunikációról szóló sajtóhírek kapcsán jelentette ki.

„Még azt sem tudjuk, kivel SMS-ezett. Ez nem egy, az állam által jóváhagyott ellenőrzés, ahol meg lehetne állapítani, hogy ki kicsoda" – mondta Kaliňák.

Leszögezte, hogy sem ő, sem senki más a Smer-SD-ből nem hozható bizonyíthatóan kapcsolatban az üggyel.

A Denník N-ben megjelent, a vállalkozó kommunikációjáról szóló cikket képtelenségnek nevezte. Azt mondta, ha az ellenzék soraiban probléma merül fel, megpróbálják más ügyekkel elterelni róla a figyelmet. Ezzel Michal Truban, a Progresszív Szlovákia (PS) és a Spolu koalíciója vezetőjének droghasználatára utalt.

Hangsúlyozta, hogy Marian Kočner ellen már 2017. augusztusában, az előző rendőri vezetés alatt is eljárás folyt. „Ez még 2017 nyarán volt, vagyis jóval a Kuciak-gyilkosság előtt, amiről szintén a Denník N számolt be. Konkrétan arról, hogy Marian K.-t további ügyekkel is gyanúsítják és több vizsgálat is folyik ellene. És ugyanaz a napilap most azt írja, hogy egy évvel később már az egész rendőrséget ő irányította" - jegyezte meg.

Dušan Jarjabek (Smer-SD) európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, nem veszi komolyan a sajtóban nyilvánosságra hozott kommunikációt. Ezt az egészet a választási kampány részének tekinti. „Bombát készül robbantani a média. Ennek célja, hogy a Smer-SD a lehető legtöbb százalékot veszítse" - mondta a TASR-nek.

A nyilvánosságra hozott információk szerint Kočner a SIS-ről, a rendőrségről, valamint az ügyészségről kommunikált Bödörrel, valamit arról, hogy melyik ügy melyik ügyészhez kerüljön. Bödörnek kellett volna megfigyeltetnie, és Kočner számára információt szállítania egyes újságírókról. Kočnert azzal vádolják, hogy megrendelte Jan Kuciak újságíró gyilkosságát. A sajtóban megjelent információk szerint 2017. októberében Kočner Peter Tóth volt újságírónak, a SIS tagjának jelentéseket küldött a később meggyilkolt újságíró személyes adataival.

Az értesülések szerint Kočnernak politikai ambíció is voltak. A Denník N számolt be arról is, hogy a Smer-SD érdekében dolgozott, és a Kuciak-gyilkosság után aggódott a párt jövője miatt. A lap arra a rendőrségi jegyzőkönyvre alapozza állításait, amely a Bödör és Kočner közötti kommunikáció átiratát elemzi. Arról is beszámolt, hogy Kočner érdekelt volt Daniel Lipšic ügyvéd, Igor Matovič (OĽaNO) és Boris Kollár parlamenti képviselő, valamint Andrej Kiska volt köztársasági elnök lejáratásában, és saját politikai érdekeit akarta érvényesíteni a Cél (Cieľ) pártban.


(TASR)