Kaliňák unalmában p**cikat rajzolgatott a gyűlésen

2018. szeptember 6. - 09:58 | Belföld

Szemmel láthatóan Robert Kaliňák eléggé unatkozott, amíg Denisa Saková belügyminiszter az európai vízumrendszert érintő változásokról beszélt.

Kaliňák unalmában p**cikat rajzolgatott a gyűlésen
Fotók: TV JOJ - további képekért kattints!

A Védelmi és Biztonsági Bizottság a nyári szünetet követően ült össze, Robert Kaliňáknak azonban máshol járt az esze. A TV JOJ szemfüles operatőre felfigyelt rá, hogy Kaliňák papírjait különféle rajzok borítják, köztük a női nemi szervet szimbolizáló ábrák, amilyeneket a fiúk is gyakran rajzolnak az iskolákban.

A Nový Čas magánál, a volt miniszternél kérdezett rá, hogy miért rajzolgatott ilyen ábrákat az ülés alatt. Kaliňák elsősorban azon háborodott fel, hogy ezzel a nyilvánosság elé tártak olyan, a papíron szereplő információkat is, amelyeket nem arra szántak. Véleménye szerint ezzel bűncselekményt követtek el.

A női nemi szervet ábrázoló rajzokat illetően elmondta, hogy nem Saková beszéde alatt rajzolta, hanem még az előző felszólaló megnyilvánulása közben.

„Semmi olyat nem rajzoltam. Hogy mások mit gondolnak, az nem az én problémám. Sületlenség. Az, aki lefotózta, lesz mit megmagyaráznia. Mi ez a leskelődés?“ – védekezett Kaliňák.

Azt azonban nem fejtegette tovább, hogy panaszt tesz-e levéltitok megsértésének vádjával.

Cas.sk/para