Kamerafelvételek és biológiai nyomok segíthetik az oknyomozó újságíró meggyilkolásának felderítését

2018. február 27. - 11:35 | Belföld

Az Aktuality.sk oknyomozó újságírója, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának felderítését megnehezíti a tény, hogy a rendőrség a jelek szerint csak három nappal a gyilkosság elkövetése után találta meg a fiatalok holttestét.

Kamerafelvételek és biológiai nyomok segíthetik az oknyomozó újságíró meggyilkolásának felderítését
Fotó: Paraméter

Ez idő alatt az elkövetőnek nemcsak a menekülésre, hanem a nyomok eltüntetésére is bőven volt ideje, valamint megbízható alibit is kitalálhatott – nyilatkozta a SME napilapnak az egykori rendőrségi nyomozó, Peter Vačok.

A nyomozó szerint a rendőrség minél gyorsabban kiér a tett helyszínére, annál nagyobb az esélye annak, hogy megtalálják az elkövetőt.

A szakértők továbbra is vizsgálják, mikor történhetett a gyilkosság. A rendőrség először a múlt hét csütörtök és vasárnap közti időintervallumot határozta meg, Jaromír Čižnár főügyész azonban később azt mondta, a tett helyszínén talált nyomok arra utalnak, hogy a gyilkosság csütörtök este történt. A pontos időpont valószínűleg a boncolás elvégzését követően derül majd ki.

Vačok szerint maga a tény, hogy mindkettőjükkel egy-egy lövéssel végeztek, még nem bizonyítja, hogy az elkövető tapasztalt volt: „Figyelembe kell venni annak a lehetőségét is, hogy egy olyan személy is lehetett, aki ismerte őket, akit beengedtek, és viszonylag közelről lőhetett rájuk.”

Az eset különlegessége, hogy Ján Kuciak párját is meggyilkolták, holott ő sosem dolgozott újságíróként.

A főügyész szerint a gyilkosság helyszínén olyan dolgokat találtak, amelyek ugyan kis mértékben, de reményt adnak arra, hogy biológiai nyomokat tartalmazhatnak.

A nagymácsédi családi ház, amelyet a fiatalok tavaly nyáron vásároltak meg, majd fokozatosan újítottak fel, a község egy viszonylag sűrűn lakott részén található. Ebben az utcában nincs térfigyelő kamera, a település más pontjain készült kamerafelvételek azonban segíthetik a nyomozást.

Lancz István, Nagymácséd polgármestere a SME érdeklődésére közölte, vannak kihelyezett térfigyelő kamerák a község kereszteződésében, amelyen az elkövetők valószínűleg áthaladtak.

Az Aktuality.sk portál fiatal tényfeltáró újságíróját, Ján Kuciakot és élettársát vasárnap este találták holtan nagymácsédi családi házukban. A fiatal nő édesanyja értesítette a rendőrséget, mivel nem tudott kapcsolatba lépni lányával. A rendőrök, miután a helyszínre értek, az ablakon keresztül látták, hogy valaki a földön fekszik. Miután a tűzoltók segítségével bejutottak, megtalálták a két holttestet. Ján Kuciak az Aktuality.sk-nál számos kényes ügyről írt, melyről részletesebben ITT olvashat.

Kapcsolódó cikkek:


SME/para