Kamerafelvételek és DNS-minta segíthet megoldani Viola Macáková rejtélyes halálát

2020. január 11. - 11:51 | Régió

Napra pontosan két hónap telt azóta, hogy megerőszakolták és halálra kínozták a fiatal angoltanárnőt, Viola Macákovát a pozsonyi kikötőben. Mobiltelefonját utoljára a Šafárik téren lokalizálták.

Kamerafelvételek és DNS-minta segíthet megoldani Viola Macáková rejtélyes halálát
Fotó: Facebook

A Tvnoviny információi szerint a nyomozók birtokában vannak a városi rendőrség 360 fokban mozgatható kültéri kameráinak felvételei, amely többek között a nő lakhelyének útvonalát, a Šafárik teret és még további szakaszokat rögzít. Ha Viola ezeken az útvonalakon járt aznap, a rendőrség fel tudja térképezni.

A portál szerint a rendőrök a nyomozás során külföldi segítséget is igénybe vesznek, főként a szociális hálók és mobilalkalmazásokat illetően, amelyek választ adhatnak arra, az áldozat kivel kommunikált halála előtt utoljára, illetve találkozott-e valakivel.

A szakértők átvizsgálták a nő ruházatát is, amelyen a Tvnoviny információi szerint, egy idegen DNS maradványait találták meg. Annak megállapítása, hogy a DNS kitől származik, összehasonlító vizsgálatokra van szükség. A nyomra olyan helyen bukkantak, amely nem feltétlenül van összefüggésben a halálával. Viola a megtalálásakor egy miniszoknyát, kardigánt és mellényt viselt, a harisnyája szét volt tépve. Kabát nem volt rajta, és az iratai sem voltak nála.

Viola Macákovát november 11-én találták meg pozsonyi kikötőben. Még élt, amikor ráleltek, a mentők egy órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.

Tvnoviny/para

Címkék: Viola Macáková