Káosz a parlamentben, szavazás nélkül befejezték a májusi ülést a képviselők

2023. május 25. - 18:29 | Belföld

Szavazás nélkül fejezték be a képviselők a parlament májusi ülésének utolsó napját. Olyan volt a káosz, hogy szavazni sem tudtak. Pedig több érdekes javaslatról is szavazhattak volna, például Igor Matovič 500 eurós választási bónuszáról vagy az Ódor-kormány „megszorongatásáról”. A le nem zárt napirendi pontokat a következő, júniusi ülésre napolták el.

Káosz a parlamentben, szavazás nélkül befejezték a májusi ülést a képviselők
Fotó: TASR - illusztrációs felvétel

Este ötkor kellett volna kezdeniük a képviselőknek a szavazást a már megtárgyalt törvényjavaslatokról, de még hatkor sem kezdődött el a voksolás. A parlament házbizottságának ülése után Anna Zemanová, az SaS frakcióvezetője javasolta, hogy fejezzék be az ülést.

„Tekintettel a kialakult káoszra, javaslom, hogy azonnal fejezzük be a parlament ülését” – tette meg javaslatát Zemanová.

Boris Kollár (Sme rodina) szavazásra tette fel a javaslatot, és azt a jelenlévő 135 képviselő közül 89 megszavazta, így a már korábban is káoszos ülést lezárták.

„Köszönöm, hogy sikerült lezárni az ülést” – köszönte meg a szavazás eredményét a házelnök.

A meg nem tárgyalt illetve a már megvitatott, de szavazással még el nem döntött javaslatokat az utolsó tervezett ülésre halasztották, ami a tervek szerint június 13-án kezdődik.

A parlament májusi ülésének utolsó szavazásának eredménye, amivel a képviselők berekesztették az ülést (Fotó: Paraméter)

A képviselők a több mint 240 pontból álló napirend több mint 60 pontját elnapolták a következő ülésre. Nem szavaztak például az abortusz szigorításáról és könnyítéséről, az Ódor-kormány „megszorongatásáról”, és a regisztrált partnerség bevezetéséről sem. Nem szavaztak az 500 eurós választási bónuszról, amit Igor Matovič javasolt mindenkinek, akik részt vesz az őszi parlamenti választáson. Mivel azonban a legtöbb el nem fogadott javaslat még csak első olvasatban van, az elfogadásukra nincs esély, mivel ahhoz a két olvasat között legalább 30 napnak kell eltelnie.

- lpj -