Káoszbrigád, avagy szerepzavar mint politikai stratégia

A kormányválság mára permanens lett, gyakorlatilag norma, a koalíciós tanács nem működik.

A kormányfőnek márpedig nemcsak párttársa és pártelnöke: a pénzügyi tárca vezetője a főnöke, hanem a működésképtelen koalíciós tanácsban ülő másik 3 pártelnök is… Illetve nem ülő, mert az egyik, akit a pénzügyér tömeggyilkosnak nevezett, már el sem megy… Minek is kommunikálni valakivel, aki másnap mindent kiforgat vagy letagad… Igaz, de akkor minek kell vele közösen kormányozni? Vagy ez egy világpremier kísérlet Hogyan kormányozzunk közvetlen kommunikáció nélkül – sajtótájékoztatós gyalázkodás által címmel? Mert ha nem, akkor a kormánypártok közül jelenleg legtöbb preferenciával rendelkező, tehát kormányképességét nézve leginkább megkerülhetetlen SaS és elnöke, Sulík miért nem lépett még ki a koalícióból??? Mert mazochista?

A pénzügyminiszter úgy viselkedik, mint egy kormányfő. A kormányfő nem tesz semmit, maximum csak úgy tesz, mintha valaki helyetteseként nem tehetne semmit és nem kormányfő lenne. Az Oľano kormánypártként ellenzéki ügyeket intéz és megengedi a képviselőinek, hogy koalíciós partnere ellen szavazzanak az ellenzékkel és alkalomadtán leváltsák a kormány miniszterét. A szóban forgó, megcélzott miniszter pedig nem néz oda, ahonnan lövik… Mindenki totális szerepzavarban él, de nem szakad le az égbolt. Mintha ez mindenki számára természetes állapot lenne… Sőt, mintha ez lenne a munkamódszer a káoszbrigádban.

Normális, struktúrákkal rendelkező párt esetében egy kormányfő, ha a saját pártfőnöke, aki közben neki a kormányban alárendelt minisztere, gátlástalanul megtámadja, akkor simán meneszti a mitugrászt. Aztán lerendezik az ügyet párton belül. Pl. megmérkőznek a pártelnöki posztért. Aki nyer, mindent visz. Pártot, kormányt, népszerűségi indexet. Csakhogy egy nem normális pártban, ahol nincs országos struktúra, hanem az egész párt egy maroknyi lobbicsoportocska megspékelve pár önjáró és kontrollálhatatlan karrieristával, ez nem ilyen egyszerű… Pedig ha Heger politikailag ezt túl akarja élni, akkor pont Matovičtól (és most már a Matovičot szajhájaként kihasználó Gyimesitől is) kell megtisztítania az Oľanot. Na meg a kormánypolitikát. Sőt, a konfliktusok állóháborúvá válása miatt Sulíktól szintén. Ám ahhoz politikai erő kellene, amely nem csupán a mediális „népszerűségből”, hanem a pártstruktúrák támogatásából táplálkozik. Ez az erő viszont nem látszik, amikor Matovič szerint saját Hegerje is Sulíkot szolgálja, s amikor senki sem tud semmit kezdeni a köztársasági elnök asszonyon kívül azzal a matoviči demagógiával, mely szerint mindenki családellenes, aki nem támogatja Matovič parasztvakító matekját és a 4,12 eurós (ill. kb. 200 000 esetben 0, azaz nulla) összegű családtámogatási és egyben fokozottan inflációellenes vicc-csomagját.

Heger, amint látjuk, azzal sem tud vagy akar mit kezdeni, hogy főnöke oda-visszazsarolással összeugrasztja az ígéretekbe fojtott pedagógusokat az önkormányzatokkal és a hivatalnokokkal. Sőt az oktatási miniszterrel, aki – miután a hülyeség csomagban érkezett – kénytelen volt a csomaggal, vagyis a béremeléssel szemben is állást foglalni, holott egyébként napokkal korábban bejelentette, még tüntetne is a béremelésért a tanítók oldalán… Oszd meg, állíts csapdát, majd tartsd benne az áldozatot, amíg elhiszi, hogy megmented. Aztán mentsd meg, ha akarod: hálálkodjon. Ez ellen Heger semmilyen eszközzel nem rendelkezik – hiába mond szépeket, az nem lendíti ki a pénzügyminisztert, tehát nincs súlya. Heger vagy meneszti a bugyelláris őrzőjét és végre valami történik, vagy a nehezen formálgatott „saját”(?) politikai integritását adja fel, ami meg kit érdekel… Követhetetlen? Bonyolult? Igen, az a cél.

Utólag belegondolva, Matovičnak most nem csak emiatt felel meg nagyon, hogy nem építette fel tisztességesen a pártját, hanem azért is, mert így nincs, aki a sajátjai közül lekaphatná a tíz körméről. Amennyiben ugyanis léteznének jogkörökkel rendelkező lokális szervezetei az Oľano pártnak, és ilyen alapon nagy valószínűséggel polgármesterei szintén lennének – sok-sok felelősséggel a vállukon –, akkor azok talán meg is lincselnék Matovičot, amiért az önkormányzatokat rabolja ki saját politikai ígéretszínháza érdekében.

Mondjuk, arra nincs garancia, hogy bármely polgármesterek bármilyen konstellációban nem lincselik meg a közeljövőben… Ők ugyanis kénytelenek tudatosabban és gyorsabban számolni, mint a lakosok, akik majd végső soron mindent, az összes esedékes adóemelést és az összes önkormányzati bevételkiesést kifizetik. Nem az önkormányzatok, hanem Matovič, a káoszbrigád-vezető miatt.

Ez a politika nem úgy néz ki, mint egy civilizált európai ország napi működését biztosító logikus rendszer.

Készüljünk tehát a legrosszabbra.

Attól tartok viszont, hogy az ország nem tud felkészülni a legrosszabbra. Mert elképzelhetetlen, előreláthatatlan, mire képes egy pszichopata (hát még több…) – így a legrosszabb akár még annál is rosszabb lehet, amit a legvadabb fantáziánk vetít elénk. Nem azért írom, hogy ellopjam valaki reményeit. Hanem azért, mert ami itt kormányzás címén folyik, az egy uniós, nyugati országra nem lehet jellemző. De még egy banánköztársaságra sem.

Márpedig itt csak úgy lehet és érdemes élni, ha a normális, működőképes, átlátható és ellenőrizhető, ellensúlyokkal rendelkező parlamentáris és társadalmi rendet és civilizált munkamódszereket alkalmazó nyugat részei leszünk. Meg máshol is. A szomszédban ezért a „nyugatiságért” meghalni is hajlandóak – ez eszünkbe juttathatná a dolgok súlyát, a helyzet komolyságát.

Eközben a főügyész…