Kapcsolatba lépett egy tanúval, magánzárkába kerülhet ifj. Dora Ferenc

2020. november 9. - 13:23 | Régió

Megszegte a vizsgálati fogság szabályait az alsóhatári maffiaper vádlottja, ifj. Dora Ferenc.

Kapcsolatba lépett egy tanúval, magánzárkába kerülhet ifj. Dora Ferenc
Ifj. Dora Ferenc a Specializált Büntetőbíróság tárgyalótermében az alsóhatári maffiaper október 1-i tárgyalási napján (Fotó: Paraméter)

A tárgyalássorozat november 9-i tárgyalási napján a per ügyésze indítványozta, hogy a bíróság szigorítsa ifj. Dora Ferenc előzetes letartóztatásának körülményeit.

A szóban forgó büntetőper idén nyáron vette kezdetét, és négy személy került a vádlottak padjára: Dora Ferenc alsóhatári polgármester, az ő fia, ifj. Dora Ferenc, rokonuk, Alföldi László, valamint a Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi maffia egykori tagja, Szamaránszky Roland.

A vádpontok között hat gyilkosság, egy megrendelt, de el nem követett merénylet, bűnszervezet támogatása, valamint kábítószer-birtoklás szerepel. Ebből ifj. Dora Ferencet három „fehér ló” meggyilkolásának megrendelésével vádolja a bíróság.

A járványügyi helyzetre való tekintettel az ügy október végi és november eleji tárgyalási napjain több tanú kihallgatását is elnapolták. A per így bizonyos kihallgatási jegyzőkönyvek felolvasásával folytatódott. Erre került sor hétfőn (november 9.) is, ám előbb az ügyész szót kért a bírósági szenátus elnökétől.

„Az illetékes vizsgálótiszt arról tájékoztatott, hogy ifj. Dora Ferenc megsértette a vizsgálati fogság szabályait, mégpedig azzal, hogy a börtöntelefon használata során egy tanúval vette fel a kapcsolatot”

– ismertette a helyzetet a Speciális Ügyészség ügyésze.

Ifj. Dora 2019. februárja óta van vizsgálati fogságban. Előzetes letartóztatását korábban többek közt azzal indokolta a bíróság, hogy esetében fennál a tanúk befolyásolásának veszélye. Ennek ellenére sikerült most a börtönből kapcsolatba lépnie a maffiaper egyik tanújával. Azt, hogy ez pontosan hogyan történt, az ügyész nem részletezte. Csupán annyit árult el, hogy ifj. Dora a cellatársa telefonját, pontosabban „telefonkártyáját” használva szegte meg a szabályokat.

A tanúbefolyásolás veszélye miatt előzetes letartóztatásban lévő személyek nem hívhatnak fel akármilyen telefonszámot a börtönből, csupán azokat, amelyeket a bíróság előzetesen engedélyezett számukra. Sőt, az ilyen gyanúsítottak vagy vádlottak csak olyan cellatársat kaphatnak, akik ugyanilyen cipőben járnak.

Ezért feltételezni lehet, hogy ifj. Dora a szabályokat kijátszva, és cellatársa telefonkártyáját használva valamilyen közvetett módon léphetett kapcsolatba az említett tanúval. Ennek pontos módjáról, és a tanú kilétéről azonban az ügyész nem nyújtott tájékoztatást. Azt viszont közölte, hogy a szabályok megsértése miatt a vádlott előzetes letartóztatásának szigorítását kéri.

„Javasolom, hogy a bíróság az említett tevékenység megakadályozása céljából helyeztesse magánzárkába a vádlottat, és korlátozza számára a telefonhasználatot”

– hangzott az ügyész indítványa. Ifj Dora Ferenc ehhez nem szólt hozzá, csupán ügyvédje Marek Para tett egy megjegyzést. Szerinte ha védence nem a saját, hanem cellatársa telefonját használta a szabálysértés során, akkor ifj. Dora telefonhasználatát tulajdonképpen nem szükséges korlátozni.

Ifj. Dora Ferenc és védőügyvédje, Marek Para a maffiaper október 1-i tárgyalási napján (Fotó: Paraméter)

Mivel a bíróság nem köteles a nyilvános tárgyalás keretén belül dönteni az indítványról, csupán feltételezni lehet, hogy a szenátus elnöke, Pamela Záleská eleget tesz az ügyész javaslatának, és parancsot ad arra, hogy a börtönszemélyzet a vádlottat magánzárkába helyezze.

(db)