Kaptak már el a múltban olasz maffiózót Szlovákiában

2018. március 1. - 18:18 | Belföld

A híres olasz újság- és regényíró, Roberto Saviano hívta fel a figyelmet arra, hogy már hosszú ideje itt van nálunk az olasz maffia.

A Gomorra című maffiaregénnyel (melyből egy kiváló film is készült) ismertté vált író egy Facebook-bejegyzésében közölte, hogy ugyan a szlovákiai társadalom csak most, a nagymácsédi kettős gyilkosság után eszmél rá, hogy Szlovákiában is jelen lehet az olasz maffia, annak tagjai már hosszú évek óta bujkálnak vagy épp beruháznak itt.

Emlékeztet például egy bizonyos Ugo De Lucia esetére, aki a nápolyi Camorra egyik bérgyilkosa volt, és Poprádon fogták el a rendőrök 2005-ben, továbbá a Sarno-klánra, amely pedig szerinte Pozsonyban van jelen.

Saviano szerint Kuciaknak azért kellett meghalnia, mert egyedül volt a maffia ügyei utáni szlovákiai kutakodásban.

2005 februárjában egy hetet bujkált Poprádon az említett De Lucia, mielőtt a rendőrség elfogta. Azt követően jött Szlovákiában, hogy 2004-ben háborúba kezdtek a konkurens klánok Nápolyban és környékén, és ennek legalább 130 áldozata volt. De Luciát a Di Lauro-klán egyik legkegyetlenebb bérgyilkosának tartották, aki maga végzett ki egy 22 éves férfit, Gelsomino Verdét, és legalább másik három személy meggyilkolása is az ő lelkén szárad. 2004 decemberében, amikor az olasz rendőrség mintegy háromezer fővel razziázott Nápolyban, a Camorra sok tagját letartóztatták, ő azonban megszökött.

A nyomai Szlovákiába vezettek, és kiderült, hogy egy kisebb panzióban szállt meg Poprádon. 2005. február 23-án egy több napig tervezett akció keretén belül csaptak le rá és vették őrizetbe. 2005 júniusában adták ki az olasz hatóságoknak.

(Denník N/parameter)