Karácsonyi magasugró verseny Medgyes Renátával

2015. december 17. - 16:16 | Sport

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Dunaszerdahelyen a Karácsonyi magasugró gálát, amelynek a korábbi években a Smetana ligeti alapiskola tornaterme, ezúttal pedig a városi sportcsarnok szolgált színhelyéül. Szerdán több mint 80 sportoló fogadta el a szervezők meghívását.

Karácsonyi magasugró verseny Medgyes Renátával
Medgyes Renáta, a verseny főszervezője (Fotó: Lelkes Vince)

„A versenyt Németh Viktor, a Ladislav Dúbrava nevét viselő dunaszerdahelyi szlovák tannyelvű gimnázium tornatanára alapította és koordinálta huszonegy éven át. A tanár úr az idén nyáron nyugdíjba vonult, egykori kezdeményezését jómagam vállaltam át, és szeretném folytatni. A sportolás mellett jelenleg a Vámbéry Ármin Alapiskolában atlétikai kört vezetek, és a magántulajdonomban működő Megy Klubban ifjú sportolókkal foglalkozom. Jővőre nyári atlétikai edzőtábor megnyitását tervezem érdeklődők részére. A mai rendezvény már részben toborzó erre az összetartásra, másrészt a sportág népszerűsítését szolgálja, és nem utolsó sorban tehetségkutató célt is követ. Dunaszerdahelyen és környékén nagyon sok a sportolni vágyó fiatal, őket próbálom majd felkarolni, s a városban és a járásban visszaszerezni a sportok királynőjének mondott atlétika renoméját, illetve – másokkal együtt – újra kiépíteni a sportág bázisát, amely a korábbi évtizedekben nagyon jól és szerteágozóan működött itt a városban” – nyilatkozta a Paraméternek a szerdai nagyszabású esemény főszervezője, Medgyes Renáta junior vb-ezüstérmes, többszörös országos bajnok atléta, aki legújabban a politikával is keresi a kapcsolatot, hiszen a HÍD párt listáján jelöltként (53. sorszám) szerepel a márciusi parlamenti választásokon.

A kategóriagyőztesek és a főszervező (balról): Tési Evelyn, Matus Fanni, Fekete Sebestyén, Medgyes Renáta, Kondé Péter, Lelkes Lilla és Kántor Kevin

A különdíjasok és Németh Viktor versenyalapító (Fotó: Lelkes Vince)

Autogramosztás a sportcsarnokban (Fotó: Lelkes Vince)

A Karácsonyi magasugró gála 2015 kategóriagyőztesei:

Ifjabb serdülőkorúak:

Lányok: Tési Evelyn (Amade László Alapiskola, Bős) 135 cm.

Fiúk: Fekete Sebestyén (Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely) 145 cm.

Idősebb serdülőkorúak:

Lányok: Matus Fanni (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely) 130 cm.

Fiúk: Kántor Kevin (Gymnázium Ladislava Dúbravu Dunajská Streda) 165 cm.

Középiskolások:

Lányok: Lelkes Lilla (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely) 140 cm.

Fiúk: Kondé Péter (Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium, Dunaszerdahely) 170 cm.

Németh Viktor nyugalmazott tornatanár különdíja „A legértékesebb teljesítményért”: Tési Evelyn és Kántor Kevin.

(lel)