Karácsonykor sem szünetelt az erőszak Vásárúton

2018. január 9. - 13:48 | Régió

Karácsonykor sem szünetelt a bűnözés a kb. kétezer lelket számláló csallóközi településen, ahol 2017-ben ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma.

Karácsonykor sem szünetelt az erőszak Vásárúton
Fotó: TASR - illusztráció

December 24-én az egyik vásárúti családi háznál súlyosan bántalmaztak egy helyi férfit - tudtuk meg Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő szerkesztőségünk számára küldött tájékoztatásából.

A szóvivő által közölt információk szerint a rendrőségnek sikerült elfognia az elkövetőt, aki ellen zsarolás és testi sértés miatt indított a hatóság büntetőeljárást. "A gyanúsított vásárúti lakos, és szabadlábon védekezik" - tette hozzá a rendőrszóvivő.

Decemberben írtunk arról, hogy ami a bűncselekmények számát illeti, tavaly Vásárúton az előző évekhez képest elszabadult a pokol.

2016-ban összesen négyszer akadt dolguk a rendőröknek a csallóközi faluban, 2017-ben pedig legalább tizenötször, tehát a községben elkövetett bűncselekmények száma majdnem megnégyszereződött.

Májusban volt két betörés, nyáron gépkocsikat törtek fel, júniusban elloptak egy VW Golfot és egy teherautót is. Júliusban egy családi házba törtek be, augusztusban pedig egy vásárúti betörőt kaptak el a zsaruk.

Kisebb bűnözési szünetet követően októberben a közismert Dolce Vita cukrászdában járt egy betörő. November végén jött egy veszélyes fenyegetési ügy, két napra rá a Nefelejcs utcában lyukasztotta ki egy ismeretlen tettes több személykocsi kerekeit, majd decemberben betörtek egy vendéglőbe, ahova 2017-ben már garázdaság és lopás miatt is riasztották a rendőrséget.

(parameter)

Címkék: krimi, Vásárút