Karantén szilveszter a fordított piramisból

2020. december 30. - 09:24 | Kultúra

Karantén Szilveszter 2020 címmel csütörtök délután élő szilveszteri szórakoztató műsorral készül aközszolgálati Pátria Rádió, tudtuk meg Bárdos Ágnes televíziós és rádiós szerkesztőtől.

Karantén szilveszter a fordított piramisból
Fotó: TASR

Az év utolsó napján már a reggeli program is rendhagyó lesz. Délelőtt 9 órától 11-ig a Történetek Kálmán Norberttel című műsorban 12 szlovákiai magyar szakorvos meséli el, mi volt számára az év története ebben az esztendőben, amikor a kórházakban tombolt a világjárvány. Megható és szilveszter alkalmából mulatságos történetek is elhangzanak majd.

„Szilveszter délutánján kettőtől hatig Csenger Ferenccel és Ürge Tamással várjuk a hallgatókat a készülékekhez”

– részletezte a Paraméternek Bárdos Ágnes, aki hozzátette: műsorvezető-társai sem mennek a szomszédba egy kis humorérzékért, ezért már nagyon várja az élő adást, amely nemcsak a hallgatóknak, hanem minden bizonnyal a rádiósoknak is tartogat valamilyen meglepetést.

És mivel nem akart lelőni minden poént, Bárdos Ágnes csak annyit árult el, hogy a műsorban lesznek villámtréfák, kacagtató monológok, vidám történetek az életből, és nem maradhat el a Gyerekszáj rovat sem.

A hallgatókat többek között

Holocsy Krisztina, Kiss Szilvia, Gál Tamás, Culka Ottó, Szabó Viktor és Mikó Attila szórakoztatja, de megszólal Hajdú Andrea, a gútai művészi teremkerékpáros lányok vezetőedzője, Tatai Robi, a séfek séfe, Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora és Szászi Zoltán író, a közelmúltban megjelent Télig mese és Séta Gömörben című könyvek szerzője.

Szilveszteri beszélgetés hangzik el Telihay Péter rendezővel, a Komáromi Jókai Színház korábbi művészeti vezetőjével, Molnár Norberttel, a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójával és Somogyi Alfréd református lelkipásztorral – utóbbiak maguk is a Pátria Rádió egykori munkatársai.

„Lesznek szilveszteri hírek Kiss Balázzsal és a híradósokkal, zene, valamint – hosszú idő után ismét - telefonos játék sok-sok díjjal” – mondta portálunknak Bárdos Ágnes.

Az adás alatt hívható telefonszámok: 02 3250 78 86 és 02 3250 78 88.

-para-