Karate: A szövetség elnöke is indult a versenyen

2018. június 8. - 19:33 | Sport

A csallóközi Seishin Karate Klub az elmúlt hét végén hét fővel képviseltette magát a magyarországi tameshiwarin, ahol két országból  – Szlovákia és Magyarország – közel 100 induló lépett tatamira.

Karate: A szövetség elnöke is indult a versenyen
A csallóköziek küldöttsége Várpalotán (Képarchívum)

“Az erőpróbák első részében az ifjúsági korosztály tagjai mérték össze tudásukat fekvenyomásból. Következett az íjászkodás és a deszkatörés – a résztvevőknek ököllel, kézéllel és könyökkel kellett eltörnie a deszkát. A futók percenként indultak, távközben többször erőpróbát tettek, amire általában 30 másodperc állt rendelkezésükre. A diszciplínák sorendje így alakult: ugrálókötél, hasizom-erősítés, kettlebellel nyomás, lajhármászás, kúszás, tapsolós fekvőtámasz, fejrúgás, dobócsillag. Megjegyzem, utóbbi diszciplína jelentette a visszafordító pontot a hegy tetején, visszafelé futva a súlylökés, a rönkugrálás, a gólyaláb és a dombfutás – azaz a kb. 150 méteres nagyon meredek emelkedő – tette próbára a sportolókat. Nagy örömömre szolgált, hogy a csapat tagjai a tavalyihoz képest szinte minden feladatnál javítottak eredményeiken. A legjobb összfutóidőt Hupian Krisztina teljesítette 1 óra 29 perc alatt – ez volt a legjobb eredmény a hölgyek mezőnyében, és a második legjobb az abszolút versenyben” – mondta el a Paraméternek Markovics János, a klub vezetője, a Szlovákiai Shinkyokushin Karate Szövetség elnöke.

Aki egyébként maga is indult a versenyen, s ahogy nyilatkozott: a példamutatás okán. A csapat tagjai – vele együtt – négy dobogós helyezést értek el, és összesítettben is kiválóan szerepelt.

EREDMÉNYEK

Hupián Krisztina (Keszegfalva) felnőtt nők, 1. hely; összevont kategóriában 1. hely.

Markovics János (Keszegfalva), senior II., 1. hely.

Cserepes Zoltán (Nemesócsa), junior fiú, 2. hely; összevont kategóriában 9. hely; Zoltán egyébként a dobócsillag versenyszám bajnoka is lett, egy héttel korábban pedig 2. helyezést ért el a Gútán megrendezett Dögös Sprint jótékonysági futóversenyen, saját kategóriájában (MU18).

Jakab Adrienn (Csallóközaranyos), junior lány, 3. hely; összevont kategóriában 3. hely.

Akik a csallóköziek közül lemaradtak a dobogóról:

Kurcsík Márk (Csallóközaranyos), ifi fiúk, 4. hely.

Hájas Kornél (Dunaszerdahely), ifi fiúk, 6. hely.

Pulay Attila (Csallóközaranyos), ifi fiúk, 7. hely.

A csallóközi karatékáknak legközelebb, június 16-án, szombaton Keszegfalván rendeznek versenyt.

(lel)

Címkék: karate, tameshiwari