Karhannak megköszönték Komáromban

2020. november 30. - 15:11 | Sport

A „violák” ősszel nem éppen az elvárásoknak megfelelően teljesítenek a II. labdarúgóligában. A KFC legutóbbi hazai veresége (KFC Komárom–Dubnica 0:1) után a komáromiak klubvezetése szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Miroslav Karhannal (felvételünkön).

Karhannak megköszönték Komáromban
Fotó: Facebook

A klubvezetés által kiadott közleményben a tisztségviselők többek között kiemelték, hogy az egykori sokszoros szlovák válogatott labdarúgó, aki légiósként is remekelt, nehéz helyzetben vette át az alakulat irányítását, ezért is köszönettel tartoznak az elvégzett szakmai munkáért. Arra is büszkék, hogy a honi labdarúgás ikonikus alakja irányította a kollektívát. További pályafutásához sok sikert kívánnak.

Miroslav Karhan elmozdításában minden bizonnyal sokat nyomott a latban, hogy védencei az utóbbi kilenc bajnokijukon csupán négy találatot produkáltak.

Az őszi idény hátralévő két bajnokiján Szíjjártó István és Vincze István alkotta edzőpáros vezeti csatába a KFC-t.

Az új vezetőedző személyéről később döntenek.

(ái)