Karnyújtásnyira a nyugdíjplafon - még a Híd képviselői is támogatják a javaslatot

2018. szeptember 18. - 19:04 | Belföld

A Smer elérte azt, hogy a második olvasatba került a maximális nyugdíjkorhatár bevezetéséről szóló alkotmánytörvény. A Híd eredetileg nem támogatta a javaslatot, most mégis öt képviselőjük a tervezet mellé állt.

Karnyújtásnyira a nyugdíjplafon - még a Híd képviselői is támogatják a javaslatot
Illusztráció

Bár most még elég lett volna kevesebb voks is, a parlamentben 93-an szavazták meg a tervezetet. Nem csupán a legerősebb kormánypárt támogatta a javaslatot, mellé csapódott a koalíciós partner SNS, a Boris Kollár vezette ellenzéki Sme rodina és a Marián Kotleba szélsőséges tömörülése. A Hídból öten szavazták meg a Smer számára fontos javaslatot, köztük Vavrek István és Balódi László.

A maximális nyugdíjkorhatárral kapcsolatos alkotmánytörvény-javaslat szerint jelenleg a nők és a férfiak is legkésőbb 64 évesen mennének nyugdíjba. A Robert Fico vezette párt korábban jelezte, készen áll arra, hogy a második és a harmadik olvasatban változtasson a javaslaton, például úgy, hogy a nőknek kedvezőbb feltételeket biztosíts, ha azoknak gyermekeik is vannak”.

Fico azt is meglebegtette, hogy ha a javaslatot nem támogatják az első olvasatban, akkor a Smer-SD a szakszervezetek kezdeményezését fogja támogatni, akik a maximális nyugdíjkorhatárról szóló népszavazáshoz gyűjtik az aláírásokat. „Ha bekövetkezik az, amit nem szívesen látnánk, hogy nem egyezünk meg, és a törvényt az első olvasatban sem fogadják el, akkor a Smer-SD aktívan támogatni fogja a szakszervezetek petícióját” – magyarázta Fico.

A nyugdíjplafon bevezetéséhez már a kezdetektől negatívan viszonyult a Híd, és annak munkaügyi államtitkára, Ivan Švejna. De nem csupán ő. Hasonló álláspontot képvisel a kérdés szakértője, Vladimír Baláž is. A Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének tagja a napokban fejtette ki a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos nézetét. Szerinte minél inkább kitolódik az átlagéletkor, annál tovább lennénk nyugdíjasok. Ugyanakkor egy ilyen korhatár rögzítése esetén egyre kevesebbet fizetnénk be a nyugdíjrendszerbe. Ez viszont azzal járna, hogy az ilyen nyugdíjak egyre csak vesztenének a vásárlóértékükből.

Azokban az országokban mehetnek korábban nyugdíjba az emberek, ahol kiterjedt a magánnyugdíjpénztárak hálózata. Nálunk a nyugdíjrendszer harmadik- magán -pillérébe csupán az alkalmazottak 30 százaléka kapcsolódott be, és az oda érkező átlagos befizetés csekély mértékű.

denníkN/para