Káromkodás helyett

A saját esélyek rontásán azt értettem, hogy valódi változások csak úgy érthetők el, ha van kellő számú potens politikus megfelelő gazdasági és háttérrel, aki a) tudja, mit akar, b) amit akar, az megvalósítható, c) amit akar, az az országnak hasznára van. Túl azon, hogy „mindent, csak Orbánt ne!”, mert az csatakiáltásnak elég, de a kormányzáshoz a semminél is kevesebb, lévén hogy önbecsapás.

Ilyen politikusok kiemelkedéséhez viszont versengés kell, bizonyos fokú szabadság és demokrácia legalább az ellenzéken belül, azt pedig kizárja, hogy minden közös: a lista, az egyéni jelöltek, a program. (Mellesleg a közös listában mostanáig nem sikerült megállapodni. A pártok alkudozásának részletei homályba vesznek.)

Némileg növelte az esélyeket és a változtatás reményét, hogy végül is, időhatárok között ugyan, de volt versengés az ellenzékben, ezt hívták előválasztásoknak. Azóta a pártok úgy folytatják, mintha nem lett volna.

A fönti kérdés megismételhető lenne annak alkalmából, hogy az egyesült ellenzék közös jelöltet állított ki a köztársasági elnök parlamenti megválasztásának procedúrájára. Arra, hogy érdemes-e, most a válasz még a sorozatzáró cikknél is sokkal határozottabb nem.

Magyarországon az elnöki poszt súlytalan, a választás előre eldőlt, tehát a „közös jelölt” személyén semmi sem múlik; ráadásul az ellenzék a közös értéknyilatkozatban, amit aláírt az előválasztások minden szavazója, kinyilvánította, hogy közvetlen elnökválasztást akar. Akkor most miért legitimálja ezt a többszörösen antidemokratikus cirkuszt?

Sőt, az ellenzéki jelölésből is hiányzott a demokratikus elem. A Jobbik Iványi Gáborral szembeni vétója után (aminek az indokáról semmit sem tud a nyilvánosság) titkos, színfalak mögötti alku nyomán szemelték ki a dicső szerepre Róna Péter gazdaságtörténészt és jogászt, kudarcos üzletembert és biztosan profi sajtkészítőt.

Nem akarom az ilyen esetekre vonatkozó köznyelvi szólást idézni (minek adtak micsodát). Valamivel elvontabban fogalmazva: a lépés politikai rövid-, közép- és hosszútávú politikai haszna nulla, tehát valószínűleg inkább kárt okoz, nem volt érdemes.

Kérdésemre, hogy a jelölt személyétől függetlenül miért kell belemenni ebbe a komédiába, beavatott személyektől azt a választ kaptam, hogy azért, mert a jelölt tizenöt perces beszédet tarthat a parlamentben. Következő kérdésem – „Na és akkor mi történik, ha Róna Péter tizenöt percen át beszélhet a parlamentben?” – csak részben szónoki.

Róna ugyanis az egyesült ellenzék képviseletében fog mondani valamit Magyarország szerinte kívánatos jövőjéről, mely ellenzéket több szempontból nem képviseli. Ami gazdasági nézeteit illeti: egy kiszivárogtatás szerint (ha ugyan ez volt a levéltitoksértés formája) Király Júlia, Márki-Zay miniszterelnök-jelölt gazdasági kabinetjének vezetője – akit Róna személyében is többször támadott már –, annyira nem ért egyet a jelöléssel, hogy a továbbiakban inkább nem beszél Rónáról a nyilvánosság előtt.

Közben megjelent a torzítás cáfolata: Király Júlia nem „a kampányból szállt ki”, mint azt az eredeti ATV-hír több átvevője állította, hanem arról értesítette munkatársait, hogy ebben a kérdésben, Róna ügyében nem akar nyilatkozni a kampány idején – de a helyretétel nem futott be akkora karriert a független médiában, mint az eltorzított információ, és akik amarra felizgultak, valószínűleg nem is fogják elhinni a valóságot.

A köztársaságielnök-jelölt zöld-balos-keresztényszociális gazdasági elveit nem elemezném, nem ebbe a cikkbe való, csak annyi a tény, hogy kiesik a fősodorból. Ám annál inkább megfelel egyes ellenzéki pártok, illetve politikusok gondolkodásának. Azonkívül: lehet, hogy nem egyezik a kormány gazdaságpolitikájával, de azáltal, hogy nyilvánosan ócsárolja az ellenzék gazdaságpolitikai szakértőinek munkáját, a kormányoldalnak kedvez.

Más szóval teljes joga van véleményt nyilvánítani, mint mindenkinek, de biztosan nem az egység mondandóját szólaltatja meg, nem az egység érdekében beszél. Azonkívül biztos, hogy ha olyan kormány lenne a mai helyett, amelyik ezeket az elveket követné, annak sem lennék a híve.

Róna Péter aktuális közpolitikai s közjogi nézeteit az ÉS-ben megjelent cikkből lehet megismerni, amelynek címe: Az Alaptörvény nem alkotmány. Éspedig azért nem – szerinte –, mert az olyan „alkotmány, ami a hatalom legitimitását hivatott szavatolni, nem jöhet létre szerződés nélkül, amelyben a szerződő felek, egyik oldalról a nép, a másikról a hatalom, megállapodnak a hatalom megszerzésének és gyakorlásának feltételeiről.”

Ez, ha jól azonosítom, annak a „forradalmi” argumentumcsomagnak a szélsőséges változata, amit Jakab András így foglal össze: „Az elfogadási eljárás nem volt fair, és ezért természetjogi/erkölcsi/legitimációs alapon figyelmen kívül hagyhatók a kétharmados szabályok”. Esetleg: „A népszuverenitás erősebb, mint az írott jog”.

Róna Péter ezen nézete sem sért semmilyen jogot, és persze szabadon hirdethető (meg vitatható), hiszen a vélemény szabad. Liberális demokráciában legalábbis; dehát tegyünk úgy, etikai meggondolásból, mintha ez liberális demokrácia volna. Szélsőségesnek azért nevezem, mert elhiszem, hogy vonzó, amit állít, de a valóságban nem létezik: az alkotmányok „létrejöttének” nincsenek egyetemesen kötelező szabályai.

Az egyik alkotmányt így fogadják el, a másikat úgy. Attól, hogy a 2011-es alkotmány megszövegezését nem előzte meg komolyan vehető „társadalmi vita” – Szájer József a brüsszel- strasbourgi vonaton, ahol állítólag az IPadjén fogalmazgatta, vélhetően nem állt szervezett telefon- vagy emailkapcsolatban a Néppel –, szóval attól, hogy nem vitatták meg az uralmi elit belvilágán kívül az ötleteket mindenfajta politikai és szakmai fórumon, ez az Alaptörvény teljesen legitim volt, mivel a 2010-ben még nemzetközi mérce szerint is szabad és tisztességes választásokon megválasztott népképviselet fogadta el minősített többséggel.

Itt vegyünk egy mély lélegzetet.

Dühöngés helyett próbáljuk elkedélyeskedni az ügyet egy lanyha poénkísérlettel. Ennyit tudnak az egységes ellenzék pártjainak hivatásos politikusai, ha valamilyen döntés rájuk van bízva: nem megfelelő embert a nem megfelelő helyre. Vegyük tudomásul, hogy az ellenzék belemegy egy neki ártó komédiába, és egy szava sincs arra, hogy milyen módszereket használ ellene a kormány. Nézzünk bizakodva a jövőbe.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.