Kaszás Attila emlékére

2009. június 21. - 16:46 | Régió
Az idei Jókai Napok keretében rendezték meg Komáromban a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált is. Résztvevői alap- és középiskolások voltak, természetesen külön elbírálva.

Az alapiskolások mezőnyében madari siker született, mivel az első három helyezettből ketten ebből a községből érkeztek. Nevezetesen a győztes Kiss Réka és a harmadik helyezett Kiripolsky Patrik; a második helyen a komáromi Lakatos Lili végzett.

A középiskolások mezőnyében teljes volt a komáromiak sikere. Aranysávos minősítést kapott az „iparista”  Krepelka Ilona és Horváth Viktória, a Selye János Gimnázium tanulója. Az Arany Különdíjat a szintén gimnazista Jókai Ágnes kapta. A verseny valamennyi résztvevője egy kötelezően választott Radnóti-verset és egy tetszés szerinti költeményt adott elő.

Vas Gyula