Katalukrajna ne legyen

Fotó: Átlátszó

A katalánok – hangsúlyozzuk: – egy része nem elégedett az autonóm státusszal. Sem azzal, hogy a Spanyol Királyság egyik legprosperálóbb része az övék. Részei az EU-nak. Alapvetően kiváló a pozíciójuk ahhoz, hogy még tovább javítsák. De ők rontanak rajta.

Igen, persze, kell legyen joga mindenkinek saját államhoz, nem vitatom. De hogy szükség is lenne rá, azt esetleg igen.

Ukrajna, melynek egy része oroszok által megszállt terület évek óta. Nem prosperálnak. Nem részei az EU-nak, félig-meddig önhibájukból, és ez már sokszor okozott nekik gondot, többek között a megszállás lehetősége szintén magyarázható részben azzal, hogy a társulás nem jött létre. Alapvetően kiváló a pozíciójuk ahhoz, hogy még tovább rontsanak a helyzetükön. És meg is teszik…

Ha a katalánok csak néha néznék ukrán szemmel a saját helyzetüket, akkor ma nem látna napvilágot szakavatott elemzők tömkelegétől egy csomó egymásnak ellenmondó analízis, amely, mi tagadás, inkább csak összezavarja a „bámész civilt”, minthogy segítené az értelmezésben. Hát nem is igazán tudjuk, mi történt függetlenség-ügyben. (Mondjuk, a Spanyol Királyság sem tudja, kénytelen volt rákérdezni…) Hogy most akkor függetlenednek (annak minden rövid távú nagy és hosszabb távon még kiszámíthatatlan ódiumával) vagy sem? Mert ha igen, akkor már vonulnak is ki a nagy pénzcsinálók, esett az EU-tagság és annak számukra tán túl természetes előnyei, elölről kell felépíteni egy államot, ami pénzbe, vérbe, verejtékbe és mérgező belső konfliktusokba kerül. Cserébe nem kell „eltartani” a spanyolokat, nem kell szolidárisnak lenni – csakhogy Spanyolország minden jel szerint olcsóbb lenne, mint a függetlenséggel járó sokéves restart.

Ukrajna is úgy független az oroszoktól, hogy az oroszok olajipar… És persze Ukrajnában lövöldöznek. Persze, ha az ukránok (pontosabban az aktuális politikusaik) kicsit és néha katalán szemmel néznének ki a fejükből, akkor nemhogy a magyarok, de még az oroszok ellen sem találnának ki korlátozó és nacionalista oktatási törvényeket. Akkor sem, ha logikus minden állampolgárnak ukrán nyelvtudást adni. Mert az „adni”, az lehetőség és ajándék (mondjuk a saját adójából nem is ajándék). A tiltás/kényszerítés viszont nem EU-kompatibilis. Mocsokság. Akkor is, ha az a törvény nem egészen úgy van, nem zár ki bizonyos tárgyalási lehetőségeket és a többi… Nem a jószívűség hozta életre, az tuti, és nem az empátia – így aztán ezekkel nem lehet legitimálni sem.

És sem a katalán, sem az ukrán lépésekkel nem tud az EU igazából mit kezdeni… Látnivaló, ahogyan például a magyar reakció szintén ellentmondásos megítéléseket generál. Az egyik véglet, ahogyan Szíjjártóék az ukránok uniós tagsága előtt akarják betenni a kaput büntetésből. Van annak logikája, de egy Unión kívüli országra az Uniónak még kevesebb ám a ráhatási lehetősége… (Kontra: miért, Orbán uniós pénzből megvalósított, unióellenes és antidemokratikus politikájával tud valamit kezdeni az EU? Nem tud…) A másik véglet szerint, csak azért is be kell venni őket (a törököket ugyancsak), hogy majd „bent” megtanulják az evőeszköz használatát. (Kontra: miért, Orbán uniós pénzből megvalósított, unióellenes és antidemokratikus politikájával tud valamit kezdeni az EU? Nem tud…)

Innen nézve az egyik esetben jó dolgukban (autonómia és az ittenihez képest működő gazdaság), a másikban kínjukban (nyomorral tetézett, folyamatos keleti nyomás, sőt háború) követnek el hibákat vagy bűnöket (a „történelem” eldönti majd) a katalánok és az ukránok felkentjei. Egyiket sem tudjuk komplexen értelmezni.

Az viszont más kérdés, hogy sem a kín, sem a jómód nem mércéje igazán a szabadságnak, de legalább a szabadság érzésének, vagy legeslegalább az illúziójának…

Viszont ez sajnos minősíti az EU jelenlegi politikai összefogás-potenciálját: a majdnem tag Ukrajna és a tag Spanyol Királyság nem csupán földrajzi értelemben fekszik Európa két szélén…