Ha minden jól alakul, a Bárányvakság hamarosan könyvben is megjelenik (javítva, bővítve, kikerekítve), de nem olyan hamar, hogy addigra már ne legyen múlt idejű Gyurcsány Ferencnek a tegnapi majálison mondott beszéde.

Sokszor mondják nekem, hogy rendben van, ha valaki ennyire pesszimista; de hát az embereknek arra van szükségük, hogy valaki megmutassa nekik a kiutat. Ne csak a hangulatot rontsam, javasoljak megoldást is.

Itt olyan dolgok következnek, amelyek nem kellemesek, és tipikusan nem is hihetők azok számára, akik szívesen emlékeznek vissza 1989-re.

1989-ben, Magyarországon nem volt forradalmi helyzet. A „kommunista hatalom” nem különült el élesen a „néptől”.

A „rendszerváltás” kifejezés hungarikum, külföldön nem vagy másra használják (legföljebb magyar hatásra jelent meg némely szomszédos országban), ráadásul még idehaza sincs egyezményes jelentése.

Az előző rész végén az volt a kérdés, hogy a nyolcvanas évek ígéretes tendenciája után mi vezetett a magyar politikai közösség tragikus szellemi lepusztulásához.

Abban az 1988 tavaszán fölvett videóinterjúban, ahol a fiatal Orbán Viktor elmondja, mennyire megverte egyszer az apja, van egy érdekes részlet, ami nagyon illik sorozatunk témájához.

„Majd látni fogod, hogy a kommunisták nem értenek semmihez, a zsidók csak egymással állnak szóba, de itt vagyunk mi, jó családból való keresztény úrigyerekek, tartsunk össze.”

Kertész Imre szerint „a társadalom” nálunk „nem nézett szembe a holokauszttal”, ellentétben a németekkel, akik mintaképeink lehetnének.