Többek között Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége elleni támadásnál.
Többek között Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége elleni támadásnál.
Kisebb, nem életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.
Bő hat évvel ezelőtt terroristák irtották ki a lap szerkesztőségének egy részét.
A kiadvány szerdai száma karikatúrát jelentetett meg Recep Tayyip Erdogan török elnökről.
A Mohamed-karikatúrák közlése miatt.
Pénteken 3 embert megtámadott egy férfi a lap egykori szerkesztőségének a közelében.
Két áldozat állapota életveszélyes.
A Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ismét publikálta a Mohamed-karikatúrákat.
Aznap publikálják, amikor megkezdődik a 12 áldozatot követelő terrortámadás pere.
Ha előfordul választási korrupció, büntetőeljárást indítanak, ez ugyanis bűncselekmény.
Gambon tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Beszélgetés Kovács Attila iszlamológussal a Bagoly mondja új részében.
80 jelölt lépett vissza, 4 jelölt indítását a pártja vonta vissza, ketten pedig elhunytak.
Úgy tűnt, a játékvezető kettős mércét alkalmazott.
Előzetes bejelentés nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Szép "kis" gyűjtemény lett a lefoglalt árucikkekből.
Finnország idén áprilisban lett a NATO 31. tagállama.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.