Az ügy összesen kilenc személyt érint.
Az ügy összesen kilenc személyt érint.
Cserében milliárdos összeget fizet a pénzszűkében lévő kubai államnak.
A gyermek neme egyelőre ismeretlen.
Az ország jelentős diplomáciai központ.
A gyanú szerint szigorúan bizalmas információ kiszivárogtatásában vett részt.
Az autója teljesen kiégett.
A program 2020-ig érvényes stratégiai kezdeményezés része, s összesen 300 millió euróba kerül.
Nem ez az első kapcsolata az Egyesült Arab Emirátusok-beli üzleti világgal.
A pilóta katapultált.
Úgy vélik, máris teljesítették egy választási ígéretüket.
Maroš Žilinkát három éve nevezte ki főügyésznek Zuzana Čaputová köztársasági elnök.
A Fiorentina 1-1-es döntetlent játszott az AS Roma vendégeként.
A DAC a korai emberhátrány miatt nem akart kockáztatni.
A Girona 4-2-re győzött a címvédő Barcelona vendégeként.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.