Perverz figurát kapott lencsevégre egy lakóház lépcsőházi kamerája.
Perverz figurát kapott lencsevégre egy lakóház lépcsőházi kamerája.
Több nő is jelentette, hogy hasonló élményben volt része.
A férfit vizsgálati fogságba helyezték.
A környék lakosai szerint ez nem először fordult elő.
Az elvetemültről fotó is készült.
A lakosok attól tartanak, hogy Peter Fabšík, a ma 52 éves férfi kiszabadulhat.
A férfi később azt mondta a rendőröknek, hogy nem csinált semmi rosszat.
Egy szemtanú értesítette a rendőrséget.
Miután végzett, ismeretlen helyre távozott.
A Nordensa lett az FC DAC 1904 hivatalos megfigyelő partnere.
Balesetezett járművekből való kiszabadítás versenye zajlott Nyitrán.
Gersbeck az utcán összeverekedett egy 22 éves férfivel, akinek több csontja eltört.
Összesen 251 kiállító és társkiállító mutatkozik be az Autószalonon.
Ez utóbbi nagyobb munkanélküliséget és a bérek csökkenését eredményezné.
Az öt sérült közül négyet kórházba szállítottak, egyiküket meg is kell műteni.
Ha előfordul választási korrupció, büntetőeljárást indítanak, ez ugyanis bűncselekmény.
Gambon tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.