A párkányi ügyfélközpontban jelenleg nem működik az internetszolgáltatás.
A párkányi ügyfélközpontban jelenleg nem működik az internetszolgáltatás.
A beruházásnak egyelőre még nagyon az elején járunk
Az állatok egy része a helyszínen kóborol.
Összeütközött két kamion kedden délután a D1-es autópályán.
Egy Szencről Magyarbél irányába tartó gyorsvonat gázolta halálra.
Szörnyű tragédia történt szerdán este Szencen.
Szerinte a rendőrség nem teszi a dolgát.
A szenci önkormányzat alakuló ülését november 25-én tartják.
Mindkét város élén pártoktól független vezető lesz.
Megsemmisítettek egy monitorokkal felszerelt katonai irányító helyiséget is.
A fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat is.
A tömegben haladva sikerült megint jó hangulatban bóklászó embereket kiemelnünk.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
A Manchester United egygólos győzelmet aratott.
A Juventus 4-2-re kikapott.
Mindegyik Barca-gól a 80. perc után született.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.