Katonai felderítő műholdat akar felbocsátani Észak-Korea

2023. május 30. - 09:42 | Külföld

Észak-Korea kedden megerősítette, hogy júniusban katonai felderítő műholdat bocsát fel.

A bejelentést közlő KCNA észak-koreai állami hírügynökség a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának elnökhelyettesét is idézte, aki bírálta a Koreai-félszigetnél végrehajtott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat.

A bizottság szerint az ilyen jellegű műveletek miatt rendkívül fontos, hogy Phenjan minél gyorsabban információkat szerezzen "az ellenség mozgásáról".

Bár a fellövés időpontját a KCNA nem közölte, Phenjan korábban már jelezte a japán parti őrségnek, hogy május 31-e és június 11-e között tervez műholdat fellőni, s felszólította a szigetország hatóságait, alakítson ki erre az időre tengeri veszélyzónákat az érintett partoknál. Az erről szóló közleményben még nem említették a műhold katonai jellegét.

Mind Tokió, mind Szöul felszólította a kommunista országot, hagyjon fel a műholddal kapcsolatos terveivel, a japán védelmi tárca pedig máris azt közölte: "minden, a szigetország területét fenyegető rakétát megsemmisítenek".

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető néhány hete személyesen is megtekintett egy felbocsátásra előkészített kémműholdat, és az űrből végzett felderítés kiemelt fontosságát hangoztatta.

A 2022 eleje óta rekordszámban, nagy hatótávolságú rakétákkal végrehajtott kísérletek azt bizonyítják, hogy Phenjan képes műholdat juttatni az űrbe, ám a felderítő eszköz képességeivel kapcsolatban több kérdés is felmerült a külföldi elemzőkben. A kommunista párt központi lapjában, a Rodong Szinmunban közzétett fotókon ugyanis a műhold túlságosan kis méretűnek és elnagyoltan kivitelezettnek tűnik ahhoz, hogy Föld körüli pályáról is alkalmas legyen nagyfelbontású felvételek készítésére.


(MTI)