A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát egy tanulmány szerint

2021. június 23. - 13:58 | Tech

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát egy tanulmány szerint
Illusz

A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása csökkenti a betegség és elhalálozás kockázatát azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét.

A kávé előnyös hatásai napi három-négy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak.

A tanulmány szerzői a brit Biobankban szereplő 495 585 ember adatait vizsgálták meg, akiknek ismertek voltak a kávéfogyasztási szokásai. Átlagosan 10,7 éven keresztül követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, kiknél alakul ki krónikus májbetegség vagy májjal kapcsolatos egészségügyi probléma.

Az összes résztvevő 78 százaléka (384 818 ember) fogyasztott kávét, míg 22 százalékuk (109 767 ember) nem. A kutatás ideje alatt a résztvevők közül 3600 embernél alakult ki krónikus májbetegség és közülük 301-en hunytak el. Továbbá 5439 személynél alakult ki krónikus májbetegség vagy zsírmáj (szetatózis), és 184 esetben alakult ki a leggyakoribb daganatos májbetegség, a hepatocelluláris carcioma.

A kávét nem fogyasztókhoz képest a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal kevesebb volt a krónikus májbetegség, 20 százalékkal a krónikus vagy zsírmájbetegség és 49 százalékkal alacsonyabb a krónikus májbetegség miatti halálozás kockázata.

A legnagyobb előny abban a csoportban mutatkozott, amely őrölt kávét ivott. Az őrölt kávé nagy mennyiségben tartalmaz kahveol és a kafesztol molekulákat, amelyekről állatokban kimutatták, hogy jótékonyan védenek a krónikus májbetegségek ellen.

Az instant kávéban ugyan kevesebb kahveol és kafesztol van, de fogyasztóinál szintén megállapították, hogy csökkenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát. A kockázat csökkenése kisebb volt ugyan, mint az őrölt kávét fogyasztók esetében, de a kutatás eredményei arra utalnak, hogy esetleg a kávé más összetevői, azok potenciális kombinációja is előnyös lehet a májbetegség kialakulása ellen.

A tanulmány vezető szerzője, Oliver Kennedy kiemelte, hogy a kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányban megállapított kedvező hatása azt jelenti, hogy potenciálisan felhasználható lehet a májbetegségek kialakulásának megelőzésében. Ez különösen a szegényebb országokban lenne értékes, ahol nehezebben férnek hozzá az emberek az egészségügyi ellátáshoz, és ahol sok áldozatuk van a krónikus májbetegségeknek.

A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmányban vizsgált résztvevők zömmel fehérek voltak, és jobb anyagi körülmények között éltek, ezért más országokra és populációkra nehéz általánosítani a kutatás megállapításait.

MTI