Keddtől péntekig bezárnak a középsulik Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és egész Nagyszombat megyében!

2020. március 9. - 11:30 | Régió

A koronavírus-fertőzésekkel összefüggésben Nagyszombat megye a jelek szerint preventív intézkedésként négy napra felfüggeszti a tanítást és mindennemű iskolai tevékenységet a hatáskörébe tartozó oktatásügyi intézményekben - értesült a Paraméter.

Keddtől péntekig bezárnak a középsulik Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és egész Nagyszombat megyében!
Fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

Hétfőn délelőtt erről elsőként a Neratovice téri szakközépiskolából, illetve a Vidékfejlesztési Szakközép- és az Egészségügyi Középiskolából értesültünk diákoktól. Elértük az ügyben Valkai Anettet, a Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatónőjét, aki viszont még nem tudta megerősíteni ezt az intézkedést, viszont hozzátette, épp nem tartózkodik az iskolában.

Ezt követően sikerült felvennünk a kapcsolatot Szabó Lászlóval, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatójával, aki elmondta, hogy egyelőre telefonon értesítették őket az oktatás szüneteltetéséről, ami keddtől péntekig tart majd.

Röviddel később Jozef Viskupič megyeelnök megerősítette az intézkedést, ami kiterjed a megyei hatáskörbe tartozó középiskolákra és internátusokra is. Pénteken aztán ismét újraértékelik a szituációt és döntenek a továbbiakról.

Mindeközben pedig fertőtlenítésen esik majd át az összes középiskola.

A kerületi hivatalban mindemellett beszüntetik a fogadóidőt, az ügyintézést telefonon és e-mailben folytatják. Azt kérik a polgároktól, hogy csak elkerülhetetlen esetben menjenek a hivatalba, ahol viszont csak az iktató működik majd.

Morvay György, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárójánál is érdeklődtünk, náluk egyelőre nincs korlátozás, fogadják az ügyfeleket, ugyanakkor mindenkinek azt tanácsolják, tartsák be a személyi higiéniára vonatkozó előírásokat.

(parameter)