Kelet vagy Nyugat? – hovatartozásunk nem lehet kérdés tárgya

Szlovákiában (a Felvidéken) magyarként nem kérdés, hogy hová akarunk tartozni. 1989-ben egyértelmű volt a válasz: a Nyugati demokrácia az az út, ami felé indulni akarunk. Tettük ezt azért is, mert elődeink, de még én és a kollégáim is, megtapasztaltuk, milyen az orosz ,,baráti” fennhatóság. Az emberi és kisebbségi jogok a béka segge alatt voltak. A szólásszabadságról, a szabad utazásról nem is beszélve. 1968-ban „baráti segítséget nyújtottak” és „átmenetileg” itt maradtak, majd 23 évig… Ezen idő alatt nemhogy a világban vagy Európában nem utazhattunk szabadon, de még a számunkra fontos anyaországba a rokonainkhoz sem mehettünk bármikor. Ha mégis, akkor a határon bőven kijutott mindenféle vizsgálatból. A nyugatra „távozást” a határvonalnál akár golyóval is jutalmazták. Most is láthatjuk, hogy mi történik Putyin kritikusaival: valakit agyonlőnek, valakit megmérgeznek, valaki eltűnik vagy rejtélyes körülmények között öngyilkos lesz, humánusabb esetben szibériai börtöntáborban találja magát.

Számunkra, magyarok számára egy percig sem lehet kérdés, hogy hová akarunk tartozni. Az első es második Dzurinda-kormányban azon dolgoztunk, hogy az EU és a NATO tagjai legyünk. Tagságunk az EU-ban újabb demokratikus alapvetést, szabad utazást, emberi és kisebbségi jogaink terén egyfajta garanciáját hozott, a NATO pedig a nemzetközi biztonságunk garanciája lett. Lassan 18 éve, hogy a NATO tagállama lettünk, és ezen idő alatt nem alakítottak ki katonai bázist Szlovákiában. Igaz az is, hogy nem volt szükség rá. Tömegpusztító fegyverek idetelepítése pedig szóba sem került (ellenben a Szovjetunió már 1969-től titokban atomfegyvereket telepített Csehszlovákiába).

Az orosz-ukrán konfliktus nem egy elvont távoli probléma, ami minket nem érinthet. Az orosz agresszió reális veszély.

Szlovákia, Magyarország és más volt „keleti blokkos” ország is pontosan ilyen helyzetek kezelése végett lépett be a NATO-ba, miután megszabadult az orosz jelenléttől. A Magyar Fórum ezért megengedhetőnek tartja, hogy a NATO-tagállamok demonstrációs céllal ideiglenesen csapatokat állomásoztassanak az ország területén. Minden lehetséges eszközt arra kell használni, hogy keleti szomszédunknál megakadályozzuk a háború kitörését. De, ha az oroszok mégis megtámadnák Ukrajnát, akkor az itt állomásozó NATO-katonák garanciát jelentenek arra, hogy megálljanak a határon. Egyben döbbenetes látni a szlovákiai belpolitikai fejleményeket ezzel kapcsolatban, azt, ahogy a szlovák parlamenti ellenzék, miután maffiakormányt üzemeltetett és most menteni próbálja a bőrét az igazságszolgáltatás elől, saját pozícióik erősítésére gátlástalanul akár Szlovákia lakosságának a biztonságát is beáldoznák. Ez felháborító!

Szlovákia ebben a kérdésben több reális problémával áll szemben. Nemcsak a katonai konfliktus veszélyére kell felkészülni a keleti határnál, hanem egy orosz-ukrán összecsapás esetén reálisan számolni kell a feltartóztathatatlan menekülők áradatával. Akár több tíz vagy százezer emberrel.

Ezért most nem szabad azon tétováznunk, hogy hol a helyünk. Mert mi nem szeretnénk, hogy demokráciában szerzett jogainkat újra elveszítenénk, és nem akarunk újra orosz tagállama lenni. A magyarok mindig tudták, hol van a helyük, és ezt tudják ma is.

Szlovákiában magyar kisebbségünk védelmét és szabadságunkat továbbra is a NATO és az EU-tagságunk biztosítja. Ezt nem lenne szabad kockára tenni holmi homályos délibábokért, amelyek minden valós alapot nélkülöznek…

www.magyarforum.sk

(PR-cikk)