Kerekesszékkel érte el a Déli-sarkot egy férfi

2016. december 23. - 10:25 | Tech

A világon először kerekesszékkel ért el a Déli-sarkra egy svéd férfi, Aaron Anderson 21 nap alatt teljesítette a távot és szerdán ért úti céljához.

A stockholmi fiatalember kerekesszékét sítalpakkal látták el a 640 kilométeres útra. A Déli-sarkvidék jégmezőin naponta 10 órán át haladt, és bár a térségében jelenleg nyár van, a napi átlaghőmérséklet mínusz 30 Celsius-fokos - adta hírül a svéd rádió honlapja.

A Remény sarka nevű expedíció része annak a svédországi kampánynak, amely rákbeteg gyermekek kezelését kívánja segíteni. A Déli-sarkra érkezve Aron Anderson elmondta, hogy számos kihívással kellett szembe néznie az út során. Az első az volt, hogy kijusson a sarki fennsíkra. Ehhez "mintegy kétezer métert kellett emelkedőn haladnia, ami nagyon nehéz volt. Ezután csak kézzel hajtottam a sítalppal ellátott kerekesszéket, a havon csúszás itt nagyon nehéz" - hangoztatta Anderson.

Az időjárásról megjegyezte, hogy elég szeles volt, ezért fagyérzetük akár a mínusz 36 Celsius-fokot is elérte. "Kezünk mindvégig hideg volt, arcunkat állandóan fedni kellett" - jegyezte meg.

A kérdésre, hogy miként ünneplik meg páratlan teljesítményét, azt válaszolta, hogy vittek magukkal "egy kis üveg whiskyt, és valódi ételt is fognak fogyasztani a sok szárírott-fagyasztott kaja után".

Anderson örömmel szólt arról, hogy több mint ötmillió svéd koronát gyűjtöttek össze a rákbeteg gyerekek alapítványának. "Én is rákbeteg voltam gyerekkoromban, számomra ez egy nagyon fontos ügy" - tette hozzá.


MTI/para