Kerületi focikalauz: Átrajzolták a focitérképet, átnevezték a bajnokságokat

2022. augusztus 6. - 12:35 | Sport

Szombaton a régióbajnokságokban is elrajtol a pontvadászat. Az átszervezést követően a III. liga küzdelemsorozata immár a Szlovák Futballszövetség hatáskörébe tartozik.

Kerületi focikalauz: Átrajzolták a focitérképet, átnevezték a bajnokságokat
Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele

Az illetékesek két tizenhat tagú csoportba (Nyugati, Keleti) sorolták be a csapatokat. A galántaiak, garamkálnaiak, az ímelyiek, nagyölvediek az érsekújváriak és a vágsellyeiek a Nyugati csoportban csatáznak a pontokért.

A Nyugat-szlovákiai IV. liga lett a régióbajnokság legfelső emelete. Ezen a szinten lépnek pályára a bősiek is, akik többek között a közelmúltban még a Fortuna Ligában szereplő nyitrai FC együttesével is összemérik a tudásukat.

A Nyugat-szlovákiai V. liga Délkeleti csoportjában szerepelnek többek között a nagymegyeriek, a párkányiak és a nádszegiek.

A kerületi bajnokság legalsó szintjének számító VI. liga Déli csoportjában nyolc csallóközi és négy mátyusföldi csapat csatázik a bajnoki címért.

A VI. liga Keleti csoportjában az ipolyságiak ellenfeleként a tardoskeddiek, az ipolyszalkaiak és a muzslaiak is megjelentek.

A kerületi bajnokság mezőnyéből távoztak a közelmúltban még a IV. ligában vitézkedő hodosiak, ugyancsak hiányoznak az egykor szebb napokat látott nagymagyariak és a pozsonyeperjesiek.

Alábbi összeállításunkban a bajnoki mérkőzések kezdési időpontját, valamint a találkozókat irányító játékvezetők nevét közöljük.

III. LIGA NYUGATI CSOPORT, 1. forduló – szombat, 17.00: Sereď–Vrakuňa (jv.: Vaňo), RSC Hamsik Academy Banská Bystrica–Garamkálna (Gregorec), Vágsellye–Bánová (Pati Nagy), Martin–Nagyölved (Bobko), Častkovce–Podkonice (Krčová), Nové Mesto nad Váhom–Inter Bratislava (Husár). Vasárnap, 17.00: Beluša–Érsekújvár (Švolík), Galánta–Malženice (Bláha).

NYUGAT-SZLOVÁKIA, IV. LIGA (RÉGIÓBAJNOKSÁG), 1. forduló – szombat, 17.00: Marcelháza–Léva (Sárai), Lednické Rovne–FC Nitra (Hulínek). Vasárnap, 17.00: Kozárovce–Lehota pod Vtáčnikom (Fehér), Ógyalla–Gbely (Sedlár), Ímely–Gúta (Drobec), Športové Kluby Blava 1928–Bős (Ježík), FC ViOn Zlaté Moravce B–Trebatice (Jančok), Pata–Boleráz (Gašparovič).

NYUGAT-SZLOVÁKIAI V. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT, 1. forduló – szombat, 17.00: Šoporňa–Negyed (Gago), Zselíz–Nádszeg (Piaček), Párkány–Naszvad (Urblík), Tovarníky–Podhájska (Gula). Vasárnap, 17.00: Nagylót–Šurany (Hudec), Branč–Udvard (Grznár), Nagymegyer–Ekel (Berec), Zsitvabesenyő–Pozba (Obeda).

NYUGAT-SZLOVÁKIA, VI. LIGA, DÉL, 1. forduló – vasárnap, 17.00: Jányok–Csenke (Fúrik), Nagyabony–Kismácséd (Petránek), Jóka–Nagyfödémes (Vaňo), Hidaskürt–Illésháza (Marinčák), Csallóközcsütörtök–Lég (Lévai), Egyházkarcsa–Nyárasd (Bircsák).

NYUGAT-SZLOVÁKIA, VI. LIGA, KELET, 1. forduló – vasárnap, 17.00: Ipolyszalka–Kmeťovo (Šima), Bánov–Starý Tekov (Zachara), Nyitranagykér–Komjatice (Kukan Zs.), Muzsla–Tardoskedd (Kunica), Podlužany–Černík (Frajka), Dulovce–Szőgyén (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt), Lipová–Ipolyság (Baňár).

(ái)