Késsel támadott rá egy romániai férfi a rendőrökre Padányban!

2022. augusztus 5. - 07:00 | Régió

Fenyegetőzött, majd megragadott egy konyhakést, de ő járt pórul.

Késsel támadott rá egy romániai férfi a rendőrökre Padányban!
Illusztráció

A rendőröket szombatról vasárnapra virradó éjszaka, röviddel éjfél után riasztották a községbe, információink szerint egy családi perpatvarhoz, csendháborítás miatt. Értesülésünket megerősítette Zlatica Antalová kerületi rendőrszóvivő is. Hozzátette, amikor a rendőrök kiértek, egy hosszú távon ott élő, 38 éves román állampolgárságú férfi késsel támadta meg a őket, ám nekik szerencsére sikerült néhány mozdulattal ártalmatlanná tenniük, és közben senki nem sérült meg.

A férfit őrizetbe vették, a megbízott vizsgálótiszt pedig még aznap meggyanúsította közitisztviselő elleni támadással. A romániai férfi ügyét szupergyors eljárás keretén belül kezelték, kedden pedig már bíróság elé is állították.

A Dunaszerdahelyi Járásbíróság által anonimizált módon közzétett ítéletből kiderül, hogy a férfi azzal fenyegette meg az egyik rendőrt, hogy elvágja az ereit, majd megragadott egy konyhakést és azzal közelített felé. Ekkor alkalmaztak a rendőrök kényszerítő eszközöket.

Lucia Kostolanská bírónő büntetőparancsban ítélte el a férfit két év letöltendő börtönre, három évre felfüggesztve.

(SzT)