Készül a jogszabály a tűzijátékok szabad árusításának betiltásáról

2022. január 23. - 17:39 | Belföld

A pirotechnikai eszközök használatának tilalmára vonatkozó jelenlegi jogszabályok nem elegendőek, a betartásukat ugyanis nem ellenőrzik kellőképpen. Így gondolja Jaroslav Karahuta (Sme rodina), a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának elnöke.

Készül a jogszabály a tűzijátékok szabad árusításának betiltásáról
Fotó: TASR - illusztráció

A képviselő szerint legközelebb január 25-én ül össze a munkacsoport, amelynek feladata az új jogszabály előkészítése. Karahuta kijelentette, a módosítás által betiltanák a pirotechnikai eszközök szabad árusítását.

Kiemelte, amennyiben a koalíción belül nem lesz egyetértés a teljes betiltásról, igyekezni fognak, hogy radikális korlátozásokat fogadjanak el a pirotechnikai eszközök használatára vonatkozóan a védett területeken, a nemzeti parkokban, az olyan területeken, ahol sok állat él szabadon, valamint a nagyobb városi és a vidéki agglomerációkban.

A környezetvédelmi minisztérium is jelezte, hogy kész támogatni a tűzijátékok használatának szigorítására vagy korlátozására vonatkozó javaslatot. "A minisztérium figyelemmel kíséri a lakosság aggodalmait a tűzijátékok használatával kapcsolatban" - közölte a tárca sajtóosztálya. A minisztérium is egyetért azokkal a kijelentésekkel, miszerint a pirotechnikai eszközök szennyezik a környezetet, a levegőt és veszélyezteti az emberi egészséget. Arról nem is beszélve, hogy a hangja óriási félelmet és stresszt okoz az állatoknak.

A környezetvédelmi tárca többször is felszólította az embereket, hogy tartsák be a pirotechnikai eszközök használatának tilalmát a nemzeti parkokban és a tájvédelmi területeken. A fizikai személyeket ellenkező esetben 3319 euró, a jogi személyeket 9958 eurós büntetés fenyegeti.

A minisztérium arra is emlékeztet, hogy a tűzijátékok használatát törvény szabályozza. Ennek értelmében a F2-es és az F3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket csak december 31. és január 1. között lehet használni. Ha valaki máskor szeretne tűzijátékozni, a község írásos beleegyezése szükséges hozzá.

A Progresívne Slovensko parlamenten kívüli mozgalom január elején felszólította a kormányt, hogy rendelje el a pirotechnikai eszközök szabad értékesítésének tilalmát. A javaslatuk értelmében az F2-es és F3-as kategóriájú, szórakoztató pirotechnikai eszközöket kizárólag szakképzett személyek kezelhetnék. Az erről szóló petíciót több mint húszezren írták alá.


(TASR)