Két apróddal látogatta meg a Földet Florence, a kisbolygó

2017. szeptember 6. - 21:34 | Tech

Két kis holdja is van a Florence aszteroidának, a legnagyobb kisbolygónak, amely ennyire megközelítette a Földet több mint egy évszázad óta - állapította meg az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Két apróddal látogatta meg a Földet Florence, a kisbolygó

Az 1981-ben felfedezett kisbolygó hétmillió kilométerre haladt el a Föld mellett szeptember 1-jén, a NASA pedig egy 70 méter átmérőjű antennával figyelte meg a kaliforniai Mojave-sivatagból, a Goldstone-kutatóközpontból.

A Florence a harmadik tripla aszteroida a Föld környezetében eddig felfedezett több mint 16 400 égitest között. Hatvan égitestnek egy kísérője van.

A Florence holdjai 100-300 méter átmérőjűek lehetnek a NASA mérései szerint. A távolabbi 22-27 óra alatt kerüli meg az aszteroidát, a közelebbi 8 óra alatt. Első ízben bukkantak két kísérővel rendelkező aszteroidára az 1994 CC jelű égitest 2009-es felfedezése óta.

A kisbolygó közelről történő megfigyelése megerősítette, hogy a Florence átmérője 4,5 kilométer.

A Föld környezetében talált első aszteroida több mint egy évszázaddal ezelőtti felfedezése óta nem haladt el ennyire közel a Földhöz olyan nagy égitest, mint a Florence. Számos aszteroida megközelítette már bolygónkat, de mind kisebb volt a Florence-nél.

A Florence 2024 októberében visszatér a Földhöz, de ennyire közel legközelebb 500 év múlva lesz látható.

(MTI)

Címkék: aszteroida