Két fizetett szabadnapra jogosultak a beoltott állami alkalmazottak Csehországban

2021. július 30. - 13:47 | Külföld

Két fizetett szabadnapra lesznek jogosultak azok a cseh állami alkalmazottak, akik már beoltatták vagy beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcinával - döntött a cseh kormány.

Két fizetett szabadnapra jogosultak a beoltott állami alkalmazottak Csehországban
Fotó: TASR

"Motiválni akarjuk az embereket, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen. Javaslatomat a privát szférából származó információk alapján tettem meg"

- jelentette ki Andrej Babiš miniszterelnök. A kormány döntése az idei év végéig érvényes.

Babiš szerint a kormány ugyanakkor felszólította a regionális vezetőket, az önkormányzatokat és a magáncégeket, hogy ők is hasonló módon motiválják az embereket az oltásra.

A kormányfő és a szakszervezetek pénteken Prágában aláírták a kibővített kollektív szerződést, amely tartalmazza a mostani döntést is.

A cseh állami szektorban jelenleg a hivatalos kimutatások szerint 482 270-en vannak alkalmazásban, ami 6900-zal több, mint egy éve. A legnagyobb számban az oktatásügyben dolgoznak, a pedagógusok száma 188 ezer, míg a nem pedagógiai alkalmazottaké mintegy 70 ezer. A rendőrség, a börtönfelügyelet és a vámosok száma több mint 67 ezer, míg a hadseregnek 26 400 tagja van.

Néhány gazdasági szakértő azonnal bírálta a kormány döntését, mert szerintük 21,4 milliárd koronával megterheli a költségvetést. Andrej Babiš szerint ez értelmetlen állítás.

"A döntésnek nincs semmiféle hatása a költségvetésre"

- válaszolta.

A 10,7 millió lakosú Csehországban csütörtökig 4,78 millió ember kapta meg a vakcina mindkét adagját, 900 ezren pedig az első adagot.