Két hónapot késik a Dunaszerdahelyi Járásbíróság felújítása, és 25 ezer euróval többe kerül

A teljes összeg, amiből a bíróság régi épületét kívül-belül felújítják, kb. 741 ezer euró. Március elejére fejezhetik be, de az első határidő december volt.

Két hónapot késik a Dunaszerdahelyi Járásbíróság felújítása, és 25 ezer euróval többe kerül
Fotók: Paraméter

Tavaly júniusban kötött szerződést a járásbíróság a közbeszerzés során kiválasztott érsekújvári Prospect s.r.o-val. A szerződés értéke kb. 715 ezer euró volt, amely magába foglalta a járásbíróság régi épületének teljes külső és belső felújítását, beleértve a tető-, az ablak-, az eddigi belső famennyezet, illetve a padló cseréjét, a szigetelés és az esővízelvezetés megoldását, a vezetékek és a légtechnika modernizálását.

„A beltér felújításával nő az irodák száma, mégpedig az egyes meglévő helyiségek funkciójának átalakításával. Létrejön egy újabb tárgyalóterem is” – árulta el érdeklődésünkre Jana Kondákorová, a Nagyszombat megyei bíróságok szóvivője. Hozzátette, az irodák és a tárgyalók számának növelésére a megtárgyalandó ügyek, illetve a bírók és adminisztratív munkatársak létszáma miatt volt szükség.

A régi épület

„A helyiségek átépítése, illetve tárgyalótermek műszaki modernizálása, felújítása a nyilvánosság érdekében történik” – szögezte le.

Az eredeti  határidő a szerződés megkötésétől számított félév letelte volt, ez pedig december közepét jelenti, mivel június közepén jelent meg a kontraktus a szerződések központi jegyzékében. Ugyanakkor már a nyáron statikai és egyéb problémák merültek fel, amelyekkel az eredeti szerződésben nem számoltak - ez derül ki a kivitelezővel megkötött harmadik szerződéskiegészítésből (az első két kiegészítés költségnövekedéssel nem járt, csak bizonyos alvállalkozók bevonását érintette).

A harmadik kiegészítés 3. cikkelyében részletezik a felmerült problémákat, illetve a megrendelő, vagyis a bíróság által támasztott további kéréseket. Ezek együttesen a szerződéskiegészítés szerint 25 ezer eurót tettek ki. Ezzel egyidejűleg 77 naptári nappal hosszabbodott meg a kivitelezés határideje, ami így március 7. lett.

Az új épületrész

A járásbíróság régi épületének felújítása a szóvivő közlése szerint egyébként folytatása annak a beruházásnak, amely 2014-ben indult, amikor egy új épületrészt csatoltak a régi bírósághoz. Annak a kivitelezője a galántai AVA-Stav volt, az új épületet 2016-ban adták át, a teljes projekt költsége pedig hozzávetőlegesen 1,4 millió eurót tett ki.

(SzT)