Két járásban is több mint 300 az új fertőzöttek száma, az Érsekújváriban meghaladta a százat

2020. december 25. - 12:40 | Régió

Csütörtökön Szlovákia nyolc járásában is több mint száz új koronavírus-fertőzést igazoltak – kettőben a háromszázat is meghaladta.

Két járásban is több mint 300 az új fertőzöttek száma, az Érsekújváriban meghaladta a százat
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A nap folyamán 18 443 PCR-tesztet elemeztek ki a szlovákiai laborokban, ezek közül pedig 4046 lett pozitív, ami rekordnak számít a napi új fertőzöttek számát illetően. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az új fertőzöttek között 1900 férfi és 2146 nő van.

Két járásban is több mint háromszáz új esetet igazoltak: az egyik a Pozsonyi (383), a másik pedig a Zsolnai (311). Száz felett volt az új fertőzöttek száma a Nyitrai (190), a Vágbesztercei (164), a Kassai (151), a Besztercebányai (149), az Iglói (144) és az Érsekújvári járásban (119).

Ami a magyarok által sűrűbben lakott járásokat illeti: a Rimaszombatiban 92, a Tőketerebesiben 85, a Kassa-vidékiben 76, a Lévaiban 66, a Szenciben 62, a Nagymihályiban 45, a Rozsnyóiban 41, a Dunaszerdahelyiben 35, a Galántaiban és a Komáromiban 33-33, a Lőcseiben 27, a Losonciban 23, a Vágsellyeiben 22, a Nagyrőceiben 20, a Nagykürtösiben pedig 19 új fertőzöttet találtak.


(NCZI/para)