Két játéktermet rabolt ki – akár 12 évre is rács mögé kerülhet

2016. január 5. - 16:42 | Régió

Két játékterem kirablásával és súlyos testi sértéssel vádolják a 27 éves pozsonyi Lukáš K.-t aki vád szerint a rablások során pisztollyal fenyegetőzött.

A bűncselekményeket 2013-ban és 2014-ben követte el, 12 éves börtönbüntetés fenyegeti őt, ha hivatalosan is bebizonyosodik a bűnössége.

Lukáš a rendőrség információi szerint 2013 júliusában, reggel 7 órakor betoppant egy pozsonyi játékterembe, s pisztollyal megfenyegettea játékterem egyik női munkatársát, pénzt követelve. A megszerzett zsákmányt egy műanyag táskába rakta. Mivel a nő féltette az életét, összesen 5336 eurót adott át a férfinak, aki aztán elmenekült a tett helyszínéről – árulta el Michal Szeiff Pozsony megye rendőrszóvivője.

A másik eset 2014 áprilisában történt, akkor a 27 éves elkövető egy Nejedlé utcai játéktermet rámolt ki. Hajnali fél ötkor fegyverrel megfenyegette az ott dolgozó nőt, aki azonban megtagadta a készpénz átadását. Ekkor a rabló feldühödött és a bárpult felé lökte a nőt, aki emiatt fejsérülést szenvedett. Lukáš M. erről a helyről 1256 euróval távozott.

Harmadik alkalommal, 2014 júliusában egy lakóházi garázs közelében fejbe vágott egy férfit kora reggel, aki az ütés miatt a földre esett, ám az elkövető még ekkor sem hagyta annyiban, tovább bántalmazta őt, ezután ellopta a pénztárcáját, amiben benne volt a pénze, a bankkártyái és a személyes okmányai is. Lukáš összesen 1000 euróval rövidítette meg áldozatát.

TASR/para

Címkék: játékterem, Pozsony