Két kategóriában nyert díjat Cséfalvay Á. András a Magyar Sajtófotó Pályázaton

2019. január 29. - 20:59 | Régió

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 37. Magyar Sajtófotó Pályázatra 276 szerző 2462 pályaműve érkezett be, ebből a zsűri összesen 6305 képet tekintett meg, és választotta ki közülük a győztes munkákat.

A Paraméter fotósát, Cséfalvay Á. Andrást két kategóriában díjazták: az emberábrázolás – portré (egyedi) kategóriában a harmadik helyezést érte el Nefelejcs című pályaművével, a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriában pedig a második díjat szerezte meg Ágnesék című fotósorozatával.

A Nefelejcs című fotó tavaly augusztusban jelent meg a Paraméteren a sérült gyermekek foglalkoztatásával és kezelésével foglalkozó szenci Nefelejcs Házról készült riportunkban.

Cséfalvay Á. András bevallotta, nagyon pozitív emlékei vannak azzal a bizonyos fotózással kapcsolatban, amikor a díjazott fényképet készítette: „Összesen kétszer jártam a szenci Nefelejcs Házban. Mindkét alkalommal nagyon kedvesen fogadtak bennünket, az ott dolgozók lelkesedése, elszántsága példaértékű mindannyiunk számára.”

Az Ágnesék című fotósorozat a szlovák-magyar határtól pár kilométerre fekvő kis faluban, Szalkán élő Józsefről és fogyatékkal élő testvéréről, Ágnesről szól. „József egész életét sem járni, sem beszélni nem tudó testvére gondozásának szentelte. Szerény körülmények között élik meglehetősen egyforma mindennapjaikat. Betegsége miatt Ágnes szinte egész életét egy babakocsiban tölti” – tudtuk meg a fotóstól.

A teljes fotósorozatot IDE kattintva lehet megtekinteni.

A díjakat odaítélő zsűri elnöke Szlukovényi Tamás (Kanada) fotográfus, kurátor volt, tagjai: Bielik István (Magyarország) fotóriporter, Lois Lammerhuber (Ausztria) fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató, Stefano De Luigi (Olaszország) fotográfus, Ami Vitale (Amerikai Egyesült Államok) fotográfus, Nikon nagykövet.

A díjakat a Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján, április 4-én adják át a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Budapesten.

Cséfalvay Á. András Nefelejcs című fotójával a cseh sajtófotó különdíját, a Gyermekek díját is megszerezte tavaly novemberben.

A fiatal dunaszerdahelyi fotós tavalyelőtt a Slovak Press Photo 6. évadjának gáláján részesült rangos elismerésben. Akkor a Művészet kategóriában ért el harmadik helyezést, mégpedig egy tavalyi, igencsak ellentmondásos megítélésű rendezvény, a pozsonyi szado-mazo kiállításról szóló fotósorozatával, a Mindennapi élet kategóriában nevezett fotósorozattal, amely egy 10 éves, tanulási nehézségekkel, viselkedési zavarokkal küzdő kisdiák iskolai életét mutatja be, pedig ugyancsak elismerésben részesült.


(fl)