Két lehetséges indíték is felmerült, de szabadlábra kerülhet a nagyudvarnoki véres támadás vádlottja!

2015. szeptember 2. - 21:23 | Régió

Szerdán kezdődött a februári brutális támadás ügyének tárgyalása

Két lehetséges indíték is felmerült, de szabadlábra kerülhet a nagyudvarnoki véres támadás vádlottja!
Paraméter-felvétel

Miről is van szó?

Február 17-én éjszaka hajnali 0.40 környékén egy személy vasrúddal támadott B. János helyi lakosra, és véresre verte a fejét, valamint teste több részét. A támadó elmenekült, de B. János azonosította őt, mivel dulakodás közben sikerült letépnie a sálat, amivel az arcát takarta. Állítása szerint egy bizonyos M. József volt az, akivel már korábban is konfliktusba kerültek. M. Józsefet másnap a rendőrség őrizetbe vette, azóta pedig a leopoldovi börtönben volt vizsgálati fogságban. M. Józsefet súlyos testi sértéssel vádolják, amiért négytől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető.

Ő maga egyébként korábban már elmesélte nekünk, miként történt a támadás:

A büntetőper első, nyilvános tárgyalásán a Paraméter is jelen volt. A sértett B. Jánoson kívül bilincsben elővezették a vádlottat is, majd mindkettejüket meghallgatták, illetve kérdéseket tettek fel nekik.

Nos, tudni kell, hogy M. József tagadja, hogy ő támadott volna a kérdéses éjszakán B. Jánosra. Ám ha nem volna egyéb bizonyíték ellene, mint B. János állítása, hogy ő követte el a bűntényt, akkor nem biztos, hogy itt tartanánk.

Csakhogy miután M. Józsefet a támadás másnapján, a jegyzőkönyv szerint délelőtt 11 körül a Max bevásárlóközpontban őrizetbe vették, a szülei általa vezetett Opeljében találtak egy olyan öltözéket, mint amilyet B. János leírása alapján a támadója viselhetett. Olyan információ is felmerült, hogy „DNS-szerű” nyomot is találtak a ruházaton, de minden kétséget kizáróan nem derült ki, pontosan miről van szó. Emellett M. József nyaka és bal válla környékén volt egy sérülés, és B. János állítása szerint épp ott ütötte meg a támadóját. A vádlott mindenesetre egy más verzióval állt elő arról, hogy azt hol szerezte.

M. József ugyanakkor nemcsak szimplán tagadja, hogy elkövette volna a bűntényt, de egy alibivel is rendelkezik. Állítása szerint ugyan Nagyudvarnokban tartózkodott a kérdéses időpontban, február 16-án, de este 22 órától kb. hajnali fél kettőig egy ismerősénél, bizonyos N. Sz.-nél volt, és ezt állítása szerint rajta kívül az illető élettársa is tanúsíthatja. Tehát akad két tanúja, aki bizonyítja, hogy náluk volt a támadás ideje alatt, végig, és nem ugrott oda B. Jánosékhoz egy vasrúddal izmozni.

Ami kell: in-dí-ték!

Na de, egy előre megfontolt szándékkal elkövetett erőszakos bűntény vádlottjára nehéz rábizonyítani a cselekményt, ha nem találnak rá indítékot. Nos, ebből azonban több is felmerült a tárgyaláson.

Az egyik a vadászattal függ össze. B. János a tárgyalótermen kívül feltett kérdésünkre, de a tárgyaláson is elmondta, hogy közte és M. József közötti konfliktus egy magán vadászkörzet (revír) kijelölését érinti. Egy magánszemély kezdeményezte ugyanis Nagyudvarnokban a körzet meghatározását, és emiatt lobbizott a földtulajoknál. B. János viszont a szervezeten kívüliként, de a helyi vadászegyesület érdekeit képviselve osztott szórólapokat e kezdeményezés ellen, tehát tulajdonképpen érdekellentétbe ütközött ezzel a bizonyos magánszeméllyel, és eközben esett meg, hogy már egyszer egymásnak estek a vádlottal, de hogy ki támadott meg kit és kivel, arról mindketten mást állítanak.

A vadászkörzetet kezdeményező személy viszont nem más, mint a már fent említett N. Sz., B. János pedig az ő „emberének” tartja a vádlott M. Józsefet.

A másik lehetséges indíték, amelyet B. János a tárgyaláson ismertetett, még néhány fokkal pikánsabb, ám azt előre le kell szögeznünk, hogy ez egyelőre az összefüggések keresése, úgymond "spekuláció". Itt ugyanis a tavalyi nagyudvarnoki önkormányzati választás folyománya is reflektorfénybe kerül. Ismert, hogy a régi polgármester, Tóth Ernő az Alkotmánybíróságon támadta meg utódja, Ürögi János választási győzelmét, de ez nem jött be. Tóth érvei közt volt többek között az is, hogy ellenfele állítólag megsértette a moratóriumot azzal, hogy az alatt is kampányolt, és vásárlási utalványt osztott. Itt került a képbe B. János is, akinek nyugdíjas édesanyjával B. János állítása szerint az alkotmánybírósági vizsgálat megkezdésekor mindkét fél aláíratott egy papírt. Kifejtette, hogy Tóth arról, hogy valóban a kampánycsend alatt kapott az idős asszony utalványt, Ürögi pedig arról, hogy nem akkor. Az ügyben B. Jánost is meghallgatta az alkotmánybírósági szenátus, majd február 18-án hozta meg a döntését.

B. János a bíróságon azt is állította, hogy az új polgármester az egyik lakógyűlésen azt mondta neki, hogy a „hamis tanúzásáért még felelni fog”. Emellett kijelentette, hogy Ürögi egyik gyűlésén látta a biztonsági személyzet tagjaként a vádlott M. Józsefet, és a biztonsági céggel összefüggésben pedig ezúttal is szóba került N. Sz. neve. Világos, hogy ezek csak egyoldalú információk az egyik fél részéről, tehát messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le belőle.

Mivel azonban mindez egy nyilvános tárgyaláson történt, megkérdeztük Ürögi Jánost is, mit gondol arról, hogy elhangzott a neve a tárgyaláson. Ő leszögezte, hogy korainak tartja erről nyilatkozni, mivel nem látta a bírósági jegyzőkönyvet arról, hogy mégis pontosan mit állítottak. Egy korábbi nyilatkozata szerint „az alkotmánybíróság igazságot szolgáltatott jogerős döntésével”. „Ugyanakkor sajnálatosnak tartom a történteket, de úgy vélem, más irányban kellene keresni az eset miértjeit. A megtámadott személy hitelessége megkérdőjelezhető, amelyet a rendőrség és a helybeli lakosok is igazolhatnak” – jelentette ki portálunknak áprilisban.

M. József a bírósági meghallgatásán azt állította, hogy B. János bosszút akar állni rajta a múltbéli konfliktusukért, és végig kitartott amellett, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. A megtámadott B. János pedig amellett, hogy igen.

Hangsúlyozta, hogy amikor a verés után a helyszínre értek a mentők és a rendőrök, a bátyjának és mindenkinek azonnal le tudta írni részletesen, hogy mi történt, és ki támadta meg, és valószínűtlennek tartja, hogy egy ilyen trauma után azonnal felépített volna egy sztorit egy másik személyről.

A tárgyalás végén a vádlott védőügyvédje kérte védence szabadlábra helyezését, aminek egy kb. 20 perces, zárt ajtók mögött lefolytatott tanácskozás után Piros László bíró helyt adott, amit azzal indokolt, hogy már nem állnak fenn azok a tényállások, miszerint a vádlott folytatná a bűncselekmények elkövetését, mivel egyetlen más eljárás sincs folyamatban ellene.

A szabadlábra helyezés ellen azonban az ügyész fellebbezett, így M. József továbbra is előzetesben marad, míg a fellebbezésről nem döntenek. A döntés várhatóan néhány héten belül megszületik.

A vádlott ügyvédje ennek kapcsán kérdésünkre nem kívánt nyilatkozni. M. Józsefet bilincsben vezették el.

Piros László bíró a tárgyalást meghatározatlan időre elnapolta, a következő időpontra várhatóan tanúként idézik be a megnevezett személyeket, a vádlott védőügyvédje pedig szakértői vélemények bemutatását is kérte.

-para-