Két magyarok által sűrűbben lakott járással lesz több fekete március 14-ig

2021. március 3. - 13:09 | Régió

Jóváhagyta a kormány az egyes járások Covid-automata szerinti besorolását, melyet Marek Krajčí egészségügyi miniszter ismertetett kedden este.

Két magyarok által sűrűbben lakott járással lesz több fekete március 14-ig
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Az új besorolás március 8. és 14. között lesz érvényben. Az eddigi 20-ról 30-ra nő a fekete besorolású járások száma, Kassa azonban ezek közt négynek értendő, ezen kívül tehát hat. E tekintetben a magyarok lakta járások közül nem változik Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Rozsnyó és Nagyrőce helyzete, a fekete járások közé kerül viszont rajtuk kívül Rimaszombat és Kassa-környék is, továbbá Kassán kívül Dolný Kubín, Humenné, Púchov és Ružomberok.

Március 8-tól 46 járás kerül bordó besorolás alá (eddig 53), ebből ötöt tesz ki Pozsony, a magyarok által sűrűbben lakott járások közül pedig itt marad Szenc, Komárom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Nyitra, Nagykürtös, Tőketerebes és Nagymihály.

Ennél is enyhébb, piros besorolással csupán három járás rendelkezik majd (most 6), mégpedig Kežmarok, Medzilaborce és Tvrdošín. Medzilaborce helyzete javult, a másik kettő most is ide tartozik.

Tudni kell, hogy a járások Covid-automata szerinti besorolásánál nem csupán az önkormányzatok által hétvégén végzett tesztelés számít, hanem az is, amit egész héten végeznek a járás összes tesztpontján, beleértve a magánrendelőket, a kórházakat, a közegészségügyi hivatalt, valamint a PCR-teszteket is. Az erre a hétre vonatkozó besorolásnál például a Dunaszerdahelyi járásban hiába ment már számos településen 1% alá a pozitív tesztek aránya az eggyel korábbi hétvégén, ha az azonosított koronavírusos személyek száma az egész heti tesztekkel együtt még mindig meghaladta azt az értéket, mely alapján enyhíteni lehetne. Ne feledjük, hogy naponta még mindig 50-100 közötti/körüli számban regisztrálnak PCR-tesztekkel fertőzötteket a Dunaszerdahelyi járásban.

A Covid-automata indikátorai között szerepel a 14 napos súlyozott incidencia, tehát az új esetek előfordulása az elmúlt két hétben, melynél a rizikófaktor miatt négynek veszik a koronavírusos időseket (a napi/hétvégi statisztikákban nem, csak a Covid-automata indikátorában szerepel így). Emellett számításba kerül, hogy milyen irányba mozdul el a hétnapos incidencia, tehát hogy az esetek heti száma csökken az előző héthez képest vagy növekszik, valamint a kórházban ápolt személyek száma a lakosság számához viszonyítva, illetve a Regionális Közegészségügyi Hivatalok értékelése az adott járás helyzetéről.

(TASR/parameter)