Két nap a késekről

2009. augusztus 11. - 15:10 | Régió
Dél-Komáromban, a Monostori Erődben a hét végén első ízben kerülnek megrendezésre a Penge Napok.  A rendezvénysorozat célja a magyarországi késműves szakma és a hozzá kapcsolódó egyéb kézműves mesterségek megismertetése, népszerűsítése.
A két nap során számos bemutatót és foglalkoztató programot láthatnak majd az idelátogatók. Lesz kés- és szerszámkovácsolás, különböző anyagokkal és technikával. A résztvevők – szakemberek segítségével – saját kést készíthetnek. Az eszközhasználat-bemutatók a konyhától a túrakellékekig ölelik fel a témát. A speciális szerszámok – pl. mentőkések – bemutatására a tűzoltóság, a mentők és a rendőrség közreműködésével kerül sor.

Lesznek továbbá ügyességi versenyek és bemutatók (kés- és baltahajítás, íjászat, stb.), de ismeretterjesztő előadások is, képekkel, alkalmanként rövid bemutatókkal színesítve. A rendezvény időtartama alatt végig megtekinthető lesz a késműves kiállítás, amelyen a szakma nemzetközileg elismert nagyjai és a feltörekvő fiatalok egyaránt bemutatkoznak.

Vas Gyula