Két napig hevert a hidegben az összevert lány, mire megtalálták – őrizetbe vették a gyanúsítottat (FOTÓ)

A rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutálisan megvert, majd sorsára hagyott egy 18 éves lányt Losoncon.

A súlyosan sérült lányt járókelők találták meg a Ľadovo tározó közelében, a bokrok között. A lány át volt hűlve, az arca a felismerhetetlenségig feldagadt az ütésektől, valamint sérülések voltak a fején és a kezén is. A TV JOJ úgy tudja, egy kővel verték össze.


Fotó: Rendőrség (Facebook)

A rendőrség rövid időn belül elfogta a gyanúsítottat, aki a TV JOJ szerint egy 23 éves férfi. Az eset még hétfőn történt az erdőben, a súlyosan sérült lány pedig vélhetően elkúszott a mezőre. Ott több mint két napon keresztül hevert a fagyos hidegben, mire megtalálták.

A férfit testi sértés különösen súlyos bűntettével gyanúsították meg, emellett azt sem hagyják figyelmen kívül, hogy tettét veszélyhelyzet ideje alatt követte el. A gyanúsítottat őrizetbe vették, a nyomozó indítványozta az előzetes letartóztatását.


-para-