Két személyt gyanúsítanak a maffiózó megölésével, akinek a földi maradványait Alsóhatárnál találták meg

camera

1

Két személyt gyanúsítanak a maffiózó megölésével, akinek a földi maradványait Alsóhatárnál találták meg

Róbert Nigut (Fotó: TASR) 

Megosztás

Előrelépés történt Róbert Nigut, az egykori kelet-szlovákiai bérgyilkos halálának az ügyében, akinek a holttestét júliusban találták meg Alsóhatárnál (Galántai járás).

Bohdan Čeľovský felügyelő ügyész a TV Novinynek megerősítette, hogy Radovan Varga kelet-szlovákiai vállalkozót és Alföldi Lászlót vádolják a maffiózó megölésével. A vádirat szerint Varga rendelte meg a gyilkosságot, Alföldi pedig végrehajtotta. Míg előbbi tagadja bűnösségét, utóbbi mindent beismert.

Idén július 14-én emberi csontokra bukkantak Alsóhatár közelében, a maradványokat pedig laborvizsgálatokra küldték. Augusztusban a rendőrség közölte, a DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy valóban az eltűnt maffiózó földi maradványait találták meg. A rendőröket Alföldi vezette nyomra.

Róbert Nigut 2013 augusztusában tűnt el, miután részt vett egy merényletben. A kassai maffiózó az Okoličány-bandához kötődik, és leginkább brutális módszereiről ismert. Az üvegszemű, Lucianónak becézett alvilági figura a világ legkeresettebb bűnözői között szerepelt.

2013 augusztusában, mielőtt eltűnt, bűntársával, Gabriel H.-val együtt éppen egy gölnicbányai (Gelnica) vállalkozót, Marián K.-t próbálták meggyilkolni a Kassához közeli Jahodnán. A gyilkosság megrendelője az ugyancsak gölnicbányai Radovan Varga volt. Niguték egy lopott BMW-vel eredtek a vállalkozó nyomába, melyet Gabriel H. vezetett, Nigut pedig menet közben egy gépfegyverrel nyúlt ki a kocsi ablakán, majd tüzet nyitott a vállalkozó autójára. Marián K. megsérült, de ennek ellenére sikerült elmenekülnie, Niguték pedig karamboloztak.

Nigut lelécelt a helyszínről, de előtte még megpróbálta a társát is megölni. Lelocsolta benzinnel, de csődöt mondott az öngyújtója, amivel azt meggyújthatta volna. Az ügyben végül Nigutot gyilkossági kísérletért 25, míg sofőrjét, Gabriel H.-t gyilkossági kísérletben való bűnrészességért 15 éves szabadságvesztésre ítélték, mindkettőjük ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Varga közben jobbnak látta, ha végleg megszabadul Niguttól, ezért 30 ezer euró fejében megrendelte ifj. Dora Ferencnél a bérgyilkos kivégzését. Ő Alföldinek, valamint az egykori dunaszerdahelyi maffiózónak, Bugár Györgynek közvetítette le Varga megrendelését. 2013 augusztusában Magyarországról hazahozták Nigutot, ifj. Dora Ferenc vízkeleti családi házának hátsó részénél parkoltak le. A nyomozati információk szerint ekkor Alföldi kiszállt az ezüst színű Škoda Octaviából, kinyitotta annak csomagtartóját, majd hátulról, az ülésen keresztül több lövést adott le egy pisztolyból a hátsó ülésen ülő Nigutra. A holttestet Alsóhatárra vitték, ahol a Fekete-víz partjától nem messze egy bágerrel elásták.


(tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program