Két szlovák exminiszterelnök két magyar párttal tárgyal most arról, hogy hogyan kerülhetnének be együtt a parlamentbe

2023. május 21. - 12:02 | Belföld

Ma zajlanak a tárgyalások a Demokraták, a Mikuláš Dzurinda vezette Kékek, a Magyar Fórum és a Most-Híd 2023 választási együttműködéséről – erősítette meg a híreket Eduard Heger a Denník szerint.

Két szlovák exminiszterelnök két magyar párttal tárgyal most arról, hogy hogyan kerülhetnének be együtt a parlamentbe
Fotó: TASR

Az exkormányfő pártelnök konkrétan nem árulta el, hogy még vasárnap beszámolnak-e az eredményekről.

"Amint lesz eredmény, tájékoztatjuk a lakosságot" - jegyzete meg a Demokrati vezetője. Heger szerint "nagyvonalú és korrekt ajánlatuk van" a többi párt számára.

Szombaton számoltunk be arról, hogy megállapodott a Magyar Fórum vezette választási együttműködés - Magyar Fórum, ODS, SRK, Za regióny, DS -, és elfogadta Eduard Heger (Demokraták) pénteki meghívását, így részt vesznek a választási együttműködésről szóló találkozón. Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke ennél többet azonban nem árult el a szövetségük szándékairól. “A tárgyaláson részt veszünk, meghallgatjuk az elképzelésüket, és az alapján nyilatkozunk” — nyilatkozta a Paraméternek Simon.

(Denníkn/para)