Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét

2021. július 22. - 08:42 | Külföld

Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét
Fotó: TASR/AP

A ENSZ egészségügyi szervezetének adatai szerint az először Indiában azonosított delta variáns jelenleg 124 országban van jelen, 13-mal több országban, mint az előző héten.

A két - tudományos alapon még nem megerősített - tanulmány Kínában, illetve Kanadában készült. A kínaiak olyan személyeket vizsgáltak meg, akik delta variánssal fertőzött személlyel történt érintkezés után karanténban voltak. A vizsgált személyeknél a PCR-teszt már négy nap után pozitív volt, míg a korábbi változatoknál csak hat nap után mutatta ki a fertőzöttséget. Az első pozitív tesztnél 1200-szer magasabb volt a vírus mennyisége, mint a korábbi esetekben. A WHO szerint ebből arra lehet következtetni, hogy ez az aggasztó variáns sokkal gyorsabban szaporodik, és jóval virulensebb a fertőzés korai szakaszában.

A szintén a SARS-CoV-2 nevű vírus delta variánsát vizsgáló kanadai kutatás szerint az egészségügyi kockázatok is jóval magasabbak, mint a korábbi variánsok esetében. A kórházi kezelésre szorulás veszélye mintegy 120 százalékkal, az intenzív osztályon való ellátásé körülbelül 287 százalékkal, a halálozás kockázata pedig 137 százalékkal magasabb, mint a korábbi változatok esetében.

A július 18-val zárult héten a koronavírussal fertőzöttek száma tizenkétszeresével mintegy 3,8 millióra nőtt. A legnagyobb növekedést Indonéziában (44 százalék) és Nagy-Britanniában (akár 41 százalék) jelentették.

A WHO a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedését négy okra vezeti vissza: az új, erősen fertőző variánsokra, a koronavírus-világjárvány elleni védőintézkedések enyhítésére, a társadalmi érintkezések megszaporodására, továbbá a szegény és gazdag országok között méltánytalanul elosztott védőoltások miatt az oltásban nem részesülők magas számára.

A múlt héten a hivatalos statisztikák szerint 57 ezer fertőzött halt bele a Covid-19-betegségbe. A WHO azonban rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy sem a fertőzöttek, sem a halálesetek teljes számát nem közlik. Előzőleg két hónapon át csökkentek a heti halálozási statisztikát.


MTI